Kemeneshátként vagy Vasi-hegyhátként ismerjük a Rába keleti partja mentén húzódó dombvonulatot, amelyhez szigetszerű fennsíkok és lekopott vulkáni kúpok is tartoznak. A szláv eredetű „kamen” – vagyis: kő – szóból formálódott a „kamin” és „kémény” köznevünk, ahogyan a „kemenes” szavunk is. A dombhát területe összefügg a Kemenesaljával, ahol egykor cserfás erdők, vizenyős füvű dús legelők nyújtottak megélhetést a 10. században letelepedő magyaroknak.
Csaknem mindegyik hegyháti községében fennmaradtak a protestáns gyülekezetek, a középkori katolikus eklézsiák örököseiként. A Ság-hegytől nyolc kilométerrel északra található Kemenesszentmárton egyike a kivételeknek: az 1698. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv tanúsága szerint temploma hét évvel korábban visszakerült a reformátusoktól a katolikus hívekhez. Jelenlegi 196 lakosával az egyik legkisebb lélekszámú helység a veszprémi megyehatár térségében.
A községet az Árpád-királyok idejében alapították, a neve Zenthmarthon formában – 1413-ban szerepel először birtokösszeírásban. 1435-ben újra felbukkan Sanctus Martinusként, ezek a források utalnak a 13. századi templomára is, amelyet a jószívű katona, később tours-i püspök Szent Márton – Pannónia védőszentje – tiszteletére szenteltek a tatárjárást követő újjáépítés idején. Érdekesség, hogy a Cinca patak partján álló, torony nélküli, egyhajós, patkóíves szentélyű plébániai egyház mesterséges dombhátra épült, vagy a gyakori vízjárások elleni, vagy másféle védelmi célból. Román kori részleteiből a hajó déli oldalán – utóbb befalazott – félköríves kapu, fölötte két kicsiny, jellemzően korabeli tölcsérbélletes ablakocska látható.
A település a 16. században a Nádasdy család kiterjedt birtokai közé tartozott. Veszprém törökök általi, harmadszori elfoglalását (1552) követően megjelentek a Bakonyon túli területeken is a portyázó pogány hordák. 1592-ben eljutottak Szentmártonig, a település nagy részét felperzselték. Az állandósult török fenyegetés miatt a falu földesura elrendelte a templom erődszerű átépítését. Lebontották a középkori szentélyt, a helyébe új, körbástyaszerű apszist emeltek. A hajót három és fél méterrel meghosszabbították nyugati irányba; az egész építmény egy emelettel magasabb lett. A padlásszerű, két és fél méter magas, körbejárható tetőtérbe a régi karzat felőli belső lépcsőn lehet feljutni. Erős nyugati kőtornya később épült, a legfelső emeleti ablakai barokk stílusúak, északon újkori sekrestye kapcsolódik a hajóhoz.
Párját ritkítja az egyutcás falu ma is ilyennek látható, különös formájú temploma. Ha szerény rokonként is, de az erdélyi – szintén a török támadásokkal szembeni védekezést szolgáló – erődtemplomokat juttatja eszünkbe. Aki járt arra, sok tucatszámra láthatott szászok és székelyek által védelmi célra átalakított középkori egyházakat; ahány, annyiféle megoldású, gyakran ötletszerű „fortifikációk” eredményét. Nálunk alig találni erődtemplomot, pedig más közös, történelemi párhuzam is mutatkozik köztünk: ahogyan az erdélyi népek, a nyugat-dunántúliak is átvették a protestáns vallást a 16. században. 1643-ban a szentmártoniak engedélyt kértek a nemes Vas vármegyétől a törökök előtti meghódolásra, avagy katonai segítséget a védelmükre. Úgy tűnik, hiába, mert 1685-ben a lakatlan települések sorában szerepelt a község. Szentmártontól két kilométerrel nyugatra fekszik a hétszáz lakosú Kemenessömjén. Nevének első írásosos említése 1280-ben kelt. Egy 1331. évi birtoklevél a község nemeseit – „ita nobilibus de Semyen” – említi; az Anjou-kori oklevéltár 1332. és ’37. közötti pápai dézsma-összeírásaiban pedig éppen egy tucat „Semjén/Sömjén” település eklézsiája szerepel. A helynév az arámi-görög-bolgár-magyar Simeon, Simon személynevekkel azonos, Rábasömlyéntől Érsemlyénig. Földesurai a tősgyökeres Osli nemzetség, majd a belőlük sarjadt Ostffy nemesek voltak, egészen a 18. század végéig.
A község központjában, kis szabadtéren található a régi plébániatemplom. Első említése 1339-ben történik, védelmezője a Boldogságos Szűz Mária (másként Kisboldogasszony; ünnepnapja szeptember 8.).
Sokat szenvedett a helység a fosztogató törököktől, a vég nélküli háborúskodástól és a martalócoktól; temploma lepusztult a viszontagságoktól. 1550-ben még a katolikus híveké volt, nem sokra rá a lutheránusok használták. A legutóbbi régészeti kutatás során napvilágra került három gótikus résablak az újkori vakolások alól – kettő a déli hajófalon, mint Szentmártonban, a harmadik a négyszögű szentély keleti zárófalán.
Kemenessömjén legnagyobb kulturális értéke, hogy ott élt öt évig az ifjú Berzsenyi Dániel feleségével, Dukai Takács Zsuzsannával. Itt írta első költeményeit 1799 és 1804 között. A kétszáz éves jubileumról bronz mellszoborral emlékeztek meg a helybeliek 1999-ben. Sorozatunk ezen, 750. számával nyitjuk meg a 16. évfolyamot a régi magyar építészet emlékei előtt. w
<br /
