Lapunk közli elsőként a budapesti Palatinus Strandfürdő látványtervét: a most kezdődött rekonstrukció után csaknem eredeti arculatára állítják helyre a Bauhaus-jellegű főbejárati épületet. Az idősebb Janáky István tervei szerint, 1937-ben készült alkotás az építész különös életpályájának egyik főműve.
Azon ritka hazai középületek egyike a fővárosi Margitszigeten álló Palatinus Strandfürdő főbejárata, amelyek a két világháború közötti Bauhaus-mozgalom hatását mutatják: szinte teljes tisztaságában a funkciónak megfelelő, racionális és dísztelen, tömbökből építkező stílus ismerhető fel rajta. Az 1919-ben megnyitott, majd intézményesen 1921-től működő Palatinus – neve a nádor tisztség latin megfelelője, hiszen a sziget József nádor birtoka volt a 19. században – akkoriban Európa legnagyobb, ötezer négyzetméteres szabadtéri medencéjével rendelkezett. Olyan népszerűvé vált a harmincas évekre, hogy bővíteni kellett, így 1937-re felépült a ma is látható főbejárat, a hullámmedence és a központi étterem, a tervpályázaton nyertes idősebb Janáky István tervei szerint. A második világháború után „természetesen” elrontották a főbejárati építményt, de a bővítéseket már bontják: az üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. áprilisban hirdetett eredményt a rekonstrukcióra kiírt tervpályázaton, az Archikon iroda nyerte el a megbízást, a kivitelezés pedig a napokban kezdődött. Az építésziroda nevéhez már több műemlék-helyreállítás, bővítés is kapcsolódik, például a Szabadság tér 14. alatti vagy két Andrássy úti palotáé, de az Országház néhány homlokzati szakaszának rekonstrukciójában is közreműködött.
A szintén műemlék Palatinus több mint kétmilliárd forintos helyreállítása és funkcióbővítése 2017-ig tart, folyamatos üzem mellett. Wellnessrészleget alakítanak ki az alagsorban, a szintén műemlék eredeti öltözőkabinokat felújítják, a termálmedencét pedig lefedik, hogy egész évben fogadhassa a vendégeket a fürdő, és a főbejárat mellett az éttermi tömböt is rekonstruálják-bővítik.
Lapunk most elsőként közli a látványtervet: mint látható, a központi épület befalazott vízszintes ablaknyílásait kibontják, a már igencsak megviselt vakolatot is rendbe teszik. A karcsú oszlopok mögötti nyitott előcsarnok és két oldalán az egy-egy tömbszerű szárny remek arányai így ismét megfelelnek majd a tervező eredeti elképzelésének.
Idősebb Janáky István 1901-ben született, így a két világháború közötti építészet fiatalabb generációjához tartozott. A válságokkal terhelt húszas évek végén, harmincas évek elején, pályája kezdetén előbb idősebb építészek irodáiban dolgozott. Egyik első önálló munkája volt a Palatinus, majd sorra kapta a megbízásokat. Formakészletében a Bauhaus mellett talán az olasz modernizmus is észlelhető, az I. kerületi Fő utcában 1942-ben – rekordidő, alig fél év alatt – felépült néhai Anyaghivatal hatalmas tömbjén például, de 1937-ben már a Palatinust is úgy méltatták, hogy „a latin szellem” érezhető rajta, hiába a Bauhaus-jelleg. Ahogy néhány éve az életművét bemutató kiállítás megnyitóján a róla monográfiát író Ferkai András fogalmazott: Janáky esetében az egyes művek konzekvens stilisztikai rendszert alkotnak, de művei sokfélék, art deco és internacionális modern éppúgy megtalálható közöttük, mint népies egészségház, skandináv jellegű kultúrotthon, szocialista-realista egyetem (a miskolci) és modern szálloda (a kecskeméti Aranyhomok). Tépelődő, folyton kísérletező alkatának azonban a második világháború utáni tervezővállalati légkör sokat ártott, a Miskolci Egyetem ötvenes évekbeli megépítésekor állandó konfliktusokban volt, próbált megfelelni a szocreál ideológiának. Ennek megszűntével visszatérhetett a modernizmushoz, az önmagában jó, de a környezetéhez alig illeszkedő kecskeméti szálloda volt egyik utolsó munkája, 1966-ban – milyen különös sors – a tervezőasztal mellett, munkahelyén érte a halál.
