Meghódította Amerikát a nyolc éve elhunyt Szabó Magda, december eleje óta szerepel Az ajtó című regényének amerikai kiadása a New York Times legjobb regényeket bemutató listáján. Korábban Claire Messud amerikai írónő írt elragadtatott kritikát a regényről, ennek kapcsán vele beszélgettünk a mű sikerének titkairól és a női irodalomról.
a nemek között nincs összefüggés, és azt reméli, hogy a jövőben ezt már magyaráznunk sem kell majd (Forrás: Facebook.hu)
– Mit tartana legfontosabbnak elmondani a regényről karácsony közeledtével?
– Hogy Az ajtó egyszerre nagyon egyszerű és meseszerű történet, ugyanakkor igen komplikált, mert számos szinten hat az olvasóra. Igen megindító regény.
– Amikor elolvasta, milyen érzések fogalmazódtak meg önben?
– Rendkívül vonzódtam a narrátor személyiségéhez – aki, azt hiszem, Szabó Magdához is közel állt –, mivel nemcsak Emerenc személyiségét vázolja abszolút hitelesen, hanem bemutatja az összes szereplő pozitív és negatív jellembéli tulajdonságait is. Az ajtó mindegyik figurája egyedi a maga módján, Emerenc pedig egészen rendkívüli karakter. Az én személyes kedvencem Viola. Ritka és bámulatos kutya, egyike a legjobban megrajzolt négylábú szereplőknek az irodalomban.
– A magyar kultúra igen izolált, ezért gyakori kérdés a hazai írók között, hogy mennyire tudják érhetővé tenni a magyar valóságot a külföldiek számára. Mennyire sikerült ezt megtennie Szabó Magdának a huszadik századi Magyarországról?
– Sajnos az irodalmon kívül nem ismerem eléggé a magyar kultúrát, hogy megfelelő összehasonlítási alapom legyen. Sőt, nem is biztos, hogy eléggé reprezentatív amerikai vagyok. De az feltétlenül igaz, hogy a regény ereje az emberi természet végtelenül őszinte ábrázolásában rejlik. Az amerikai Emerenc talán másként nézne ki, de méltósága, magánélethez való ragaszkodása, ereje, önfejűsége és lojalitása bármely olvasó számára ugyanazt jelentené. Szintén időtlen az a már-már mitikus elbeszélési mód, ahogy a fiatalságára emlékszik vissza, vagy a huszadik század háborús tragédiái. És éppen ez az időtlenség teszi Az ajtót olyan különlegessé.
– Kritikájában azt olvasni, hogy Szabó szavai „kísértették” a regény elolvasása után. Hogyan történt ez?
– Néhány évvel ezelőtt meghalt a nagynéném, egy nagyon francia, hívő katolikus. Számára nagy csalódást jelentett, hogy az unokahúgai angolszász kultúrában és protestánsként nőttek fel. Édesapám nővére volt, és az ő halála után indult súlyos hanyatlásnak. A nővéremmel megpróbáltunk segíteni rajta, mert hittük, hogy még bőven van miért élnie. Szeretetből ugyan, de nem értettük, hogy ő el akar menni, és ezért először szomorú, végül pedig dühös lett. Akkoriban ez nagyon fájt. Aztán elolvastam Szabó Magda regényét, és látván, hogy Magda mennyire félreérti Emerenc vágyait, felismertem ebben a saját kapcsolatomat a nagynénémmel. Hirtelen pedig az addig annyira fájó dühe a helyére került.
– Szintén említi kritikájában, hogy az angol nyelvű irodalom majdnem figyelmen kívül hagyta a regényt, annak minden különlegessége ellenére. Mennyire látja túlreprezentáltnak az angolszász irodalmat?
– Folyamatos küzdelem a kiadók részéről, hogy az angolszász országokban rávegyék az olvasókat, olvassanak más nemzetiségű írókat is. Amerikában a publikált műveknek mindössze a három százaléka a fordítás, és Nagy-Britanniában is csak kicsit jobb a helyzet. Ugyanakkor ma már rengetegen beszélnek angolul, és a nyelv egyfajta praktikus ereje miatt az angol fordítások túlsúlya is megnőtt más nyelveken. Viszont a globalizációnak köszönhetően, remélem, szabadabb és teljesebb átmenetre leszünk képesek a kultúrák között, így az angol nyelvű hegemónia is változni fog.
– Kihez hasonlítaná Szabó Magdát az angolszász irodalomban?
– Tudom, hogy Szabó Magda milyen fontos szereplője a magyar irodalomnak, ezért nem biztos, hogy pontos választ tudok adni, de Alice Munro, a kanadai novellaíró jut eszembe. Az ő történetei is komplikáltak, sokszor sötétek és szövevényesek. Megingathatatlanul őszintén beszélnek arról, hogy mit is jelent embernek lenni.
A munkája nagyon mélyen gyökerezik kanadai voltában, de meseszerűségében túlmutat időn és téren.
– Európában gyakran beszélnek a női irodalom különbözőségéről. Ön szerint Az ajtóhoz hasonló művek segíthetnek eloszlatni az előítéleteket?
– Hála istennek a világ folyamatosan változik. Számos olyan előítélet és téves értelmezés tűnt már el, amely a nyolcvanas években még általános volt. Persze még van feladatunk, de az igenis sokat jelent, hogy a New York Times Book Review főszerkesztője, Pamela Paul beválasztotta Az ajtót az idei év regényei közé. Egy nő által írt művet, egy magyar regényt, amely ráadásul harminc éve jelent meg. Egyre több ember érti meg, hogy az irodalmi érték és a nemek között nincs összefüggés. És bízom benne, hogy a jövőben ezt már magyaráznunk sem kell majd.
