Elliott Erwitt: Retrospektív címmel látható a budapesti, Nagymező utcai Capa Központban az a kiállítás, amelyet a nemrég nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Magnum-fotós képeiből válogattak. A kurátorok a Nagymező utcai másik kiállítóhelyen, a Mai Manó Házban pedig Erwitt magyarországi fényképeit is bemutatják a Robert Capa alapította ügynökség, a Magnum további világhírű fotográfusainak hazánkban készült képei mellett.
Orosz családban, 1928-ban, Párizsban született Elliott Erwitt, aki az 1940-es évek vége óta fotózik, az elmúlt több mint hat évtizedben végigfényképezte a világ különféle városait. A fényképészet Woody Allenjeként emlegetett fotós alkotásain a legtöbbször hétköznapi, humoros, spontán jelenetek láthatók a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek Amerikájából és Európájából. A Nagymező utcai Capa Központban látható, Retrospektív című kiállítása, amelynek kurátora Csizek Gabriella és Barkóczi Flóra – ők jegyzik a közeli Mai Manó Ház tárlatát is, amelyen Erwitt magyarországi képei láthatók – a fotográfus ikonikus munkáit mutatja be. A válogatásban szereplő képek közül nem egy ismerős lehet a látogatónak, ha máshonnan nem, legalább az internetről, így például az Eiffel-toronynál készült esernyős felvétel vagy a Robert Capa édesanyjáról, Júliáról a fia sírjánál készült fotó 1954-ből.
A szekciókba rendezett – Tengerpartok, Nemek, Városok, Absztakciók, Múzeumlátogatók, Kutyák, Gyerekek, Nők, Hírességek – anyag egészét elnézve szembetűnő, hogy Erwitt, mint a legjobb riporterek általában, tökéletesen érzi a pillanatot és jól komponál. Nem véletlenül foglalkoztatták olyan legendás lapok, mint a Collier’s, a Look, a Life és a Holiday, s nem véletlenül lett a Magnum munkatársa 1953-ban Robert Capa meghívására, sőt a hatvanas években három évig elnöke is.
A Városok című szekcióban még sok a lírai felvétel, így például az az 1952-es párizsi biciklist ábrázoló felvétel, amelyet első pillantásra akár André Kertészének is vélhetnénk, ugyanakkor a 2001-es, Argentinában készült fotó, amelyen egy hatalmas üdítőitalos plakát mellett a megfeszített Krisztus szobra látható, mutatja, hogy Erwitt honnan hová jutott el, milyen pillanatot és témát keresett és talált ötven év különbséggel.
Általában is úgy tűnik, hogy a többi fotóhoz képest líraiak és szépek az ötvenes évekbeli francia fényképek: az Orléans-ban a macskakőre érkező fehér galamb, vagy a már említett Eiffel-tornyot felvillantó kép egész más típusú fényképészt mutat, mint a Múzeumok szekció Erwitt-je. Itt már sorra jelennek meg azok a poénos felvételek, amelyeknek titka, hogy nemcsak jó időben volt jó helyen, de a lehető legprofibb módon vágta ki a jelenetet az időből, mint például a Pradóban 1969-ben, ahol Goya Meztelen Maya című képe előtt férfiak tömege áll, míg a felöltözött Maya, a párkép előtt egyetlen nő ácsorog. Ha egy képben kellene megmutatni, hogy mi baja volt az amerikai társadalommal mondjuk André Kertésznek, és miért szenvedett az abban az időben az ottani lapoknak fotózó érzékeny művész új hazájában, Erwitt 1961-es családi portréja jó választás lenne. A családfő gőgös arckifejezése, a családanya mesterséges, modelleket idéző nevetséges póza és a két fiú magabiztos hányavetisége viszonylag kevés szimpátiát ébreszt, és érthetővé teszi nemcsak Kertész panaszait, de a Szelíd motorosok című film minden mondatát is…
A Tengerpartok szekcióban az 1990-es brazíliai felvételen már a groteszkig jut a fotós: a strandon alulnézetből fotózott emberi lábak közt feltűnik két lóláb is, míg a Rio de Janeiró-i fürdős kép Martin Munkácsi híres, a Fürdőző gyerekek a Tanganyika-tónál címmel ismertté vált, ám valójában nem ott készült felvételére hajaz. Feltűnik már a Capa Központ válogatásában is egy magyar kép: az 1964-es felvételen libák és lányok csoportja vonul: nem nehéz párhuzamot látni, de nem a néző a gonosz, hanem Erwitt sugallata erős. A Gyerekek című szekcióban szép az 1949-es velencei felvétel: a gyönyörű és piszkos olasz koldusgyerekeknél jobb fotótéma aligha van, tudta ezt Wilhelm Gloeden is egy évszázaddal hamarabb. Ugyanez az érzékenység mutatkozik meg a szekció többi felvételén, így azon a képen is, amelyen egy átlőtt üvegű szélvédőn néz ki egy kisgyerek, ugyanazzal a tekintettel, mint ahogy az Oliver Stone-féle Doors-filmben a kis Jim nézi az indiánt.
Ha a legérzékenyebbek a gyerekfotók, a legérdekesebb alighanem az Absztrakciók válogatása: flamingó és kerti csap áll egymás mellett ugyanazzal a nyakmozdulattal, máshol a hegycsúcsra mutat az útjelző tábla: megannyi pillanat, amelyet a riporter észrevesz, más nem.
A Hírességekről készült felvételek közt ott van a gyászoló Jackie Kennedy, a Robert Capa sírjánál zokogó anya, és Che Guevara is – a róla készült felvétel ugyanúgy 1964-ben készült, mint a Fidel Castrót megörökítő kép, míg Marilyn Monroe-t akkor kapta le, amikor a híres filmjelenetben fellibben a szoknyája.
A Mai Manó Ház válogatásában a Kádár-kor pillanatai elevenednek meg: az Elliott Erwitt Magyarországon című kiállítás a hazánkban készült fotókból mutat be egy itthon még soha nem látott összeállítást. Az amerikai fotográfus számos helyre eljutott Budapesten, a Keleti pályaudvartól a Nagymező utcán át a Citadelláig, de több vidéki városban és faluban is megfordult. A kiállításon a Magnum ügynökséghez tartozó további fotográfusok Magyarországon készült képeiből látható vetített válogatás.
