A tizenkilencedik századi amerikai irodalom a magyar mozikban: Ron Howard Moby Dick-feldolgozása, A tenger szívében meglepően visszafogott és karakterközpontú lett, az Edgar Allan Poe novelláit elbeszélő Rendkívüli mesék pedig néhol vizuálisan érdekesen, máskor eléggé unalmasan meséli el a szerző rövid történeteit.
Herman Melville regénye, a Moby Dick szinte arra született, hogy majd’ száz évvel később remek alapanyaga legyen a nagy költségvetésű hollywoodi filmeknek. John Huston 1956-ban kimagaslónak számító összegből forgatta feldolgozását, azóta néhány olcsó és gyenge televíziós átiratot leszámítva békén hagyták a nagy fehér bálnát. Közel hatvan év telt el, mire ismét mozivászonra került a történet Ron Howard rendezésében, A tenger szívében címmel. Bár a jelenlegi trendek és a poszter alapján arra számíthatunk: a hangsúly azon lesz, hogy egy számítógépes grafikával megalkotott, meghökkentő méretű óriáscet kétpercenként robban majd ki a tengerből és a vászonról, az állat meglepő módon szinte teljesen háttérbe szorul a filmben. A bálna a történet szempontjából tetszőlegesen felcserélhető lenne viharral, műszaki hibával, a hangsúly ugyanis a vízben hánykolódó, az életükért küzdő tengerészek drámáján és a belső ellentétek kiélesedésén, illetve elsimításán van.
Ez a megközelítés illeszkedik Ron Howard munkásságába, hiszen bár a rendező mindig is előnyben részesítette a nagyszabású történeteket, azokat karakterközpontúan tálalta. A nagy kaland helyett, illetve mellett most is az embert kereste: a film két szálon fut, az egyikben Herman Melville beszélget a szerencsétlenség után fél évszázaddal az esemény egyetlen még élő túlélőjével, hogy inspirációt gyűjtsön későbbi regényéhez, a másik, hangsúlyosabb vágányon pedig a tragédiába forduló utat kísérhetjük végig. Valamint a pénzes, a hajózásba beleszületett kapitány (Benjamin Walker) és az egyszerű, paraszti származású, de a hajózásra született, ambiciózus másodkapitány (Chris Hemsworth) ellentétét. Charles Leavitt forgatókönyvíró azonban csak vázlatosan festi fel a karaktereit, így a dráma kevésbé átélhető, a visszafogott tálalás miatt a látvány sem menti a helyzetet – az üdvözítő régimódi hangvétele miatt azonban pozitív élmény.
Szemben Herman Melville munkásságával, a szintén tizenkilencedik századi író, Edgar Allan Poe művei annál gyakrabban vendégeskedtek a mozikban a múlt évszázadban. A filmrendező, Raul Garcia Rendkívüli mesék című filmjében a legismertebb öt novellát vitte vászonra különböző stílusban és vegyes minőségben. Az Usher-ház vége Christopher Lee – akinek ez volt az utolsó szerepe – narrációjának ellenére sem adja át az eredeti írás végtelenül nyomasztó és lehangoló, keserű atmoszféráját. Nem úgy, mint a fekete-fehérben elbeszélt Az áruló szív, amelynek erőteljes, fojtogató és hisztérikus hangulatához Lugosi Béla archív, recsegő-ropogó rádiófelvételből kölcsönzött elbeszélése is jócskán hozzájárul. A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban című történetet feldolgozó kisfilm régi ponyvaregények illusztrációit idéző látványvilága bár szép és hangulatos, a Poe által kibontott néhány oldalban felfokozott feszültséget nem sikerül visszaadnia, A kút és az inga Guillermo del Toro tolmácsolásában ezzel szemben remekül ragadja meg a történet hangulatát, a számítógépes játékok átvezető animációira emlékeztető tálalás azonban idegenül hat. A kifejezetten festményszerű A vörös halál álarca című szekció azonban remek lezárást nyújt a szkeccsfilmhez, képi világa passzol a novellához.
Raul Garcia munkája elsősorban az említett közreműködők miatt érdekes, az irodalmi darabokhoz nem tesz hozzá, csupán illusztrálja őket.
Ez a megközelítés illeszkedik Ron Howard munkásságába, hiszen bár a rendező mindig is előnyben részesítette a nagyszabású történeteket, azokat karakterközpontúan tálalta. A nagy kaland helyett, illetve mellett most is az embert kereste: a film két szálon fut, az egyikben Herman Melville beszélget a szerencsétlenség után fél évszázaddal az esemény egyetlen még élő túlélőjével, hogy inspirációt gyűjtsön későbbi regényéhez, a másik, hangsúlyosabb vágányon pedig a tragédiába forduló utat kísérhetjük végig. Valamint a pénzes, a hajózásba beleszületett kapitány (Benjamin Walker) és az egyszerű, paraszti származású, de a hajózásra született, ambiciózus másodkapitány (Chris Hemsworth) ellentétét. Charles Leavitt forgatókönyvíró azonban csak vázlatosan festi fel a karaktereit, így a dráma kevésbé átélhető, a visszafogott tálalás miatt a látvány sem menti a helyzetet – az üdvözítő régimódi hangvétele miatt azonban pozitív élmény.
Szemben Herman Melville munkásságával, a szintén tizenkilencedik századi író, Edgar Allan Poe művei annál gyakrabban vendégeskedtek a mozikban a múlt évszázadban. A filmrendező, Raul Garcia Rendkívüli mesék című filmjében a legismertebb öt novellát vitte vászonra különböző stílusban és vegyes minőségben. Az Usher-ház vége Christopher Lee – akinek ez volt az utolsó szerepe – narrációjának ellenére sem adja át az eredeti írás végtelenül nyomasztó és lehangoló, keserű atmoszféráját. Nem úgy, mint a fekete-fehérben elbeszélt Az áruló szív, amelynek erőteljes, fojtogató és hisztérikus hangulatához Lugosi Béla archív, recsegő-ropogó rádiófelvételből kölcsönzött elbeszélése is jócskán hozzájárul. A Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban című történetet feldolgozó kisfilm régi ponyvaregények illusztrációit idéző látványvilága bár szép és hangulatos, a Poe által kibontott néhány oldalban felfokozott feszültséget nem sikerül visszaadnia, A kút és az inga Guillermo del Toro tolmácsolásában ezzel szemben remekül ragadja meg a történet hangulatát, a számítógépes játékok átvezető animációira emlékeztető tálalás azonban idegenül hat. A kifejezetten festményszerű A vörös halál álarca című szekció azonban remek lezárást nyújt a szkeccsfilmhez, képi világa passzol a novellához.
Raul Garcia munkája elsősorban az említett közreműködők miatt érdekes, az irodalmi darabokhoz nem tesz hozzá, csupán illusztrálja őket.
