A Magyar Nemzeti Galériában március 19-ig látható a Rippl-Rónaitól Vajdáig című tárlat, amely a huszadik század első felében alkotó legjelentősebb magyar képzőművészek Gombosi György művészettörténész által összegyűjtött rajzait mutatja be. A kiállítás kapcsán tartott legutóbbi Élő Múzeumcafé esten a grafikagyűjtésről és a műfaji sajátosságokról beszélgettek a résztvevők.
Az Élő Múzeumcafé a Magyar Nemzeti Galéria magazinjához kapcsolódó beszélgetéssorozat, amelyet 2010 óta rendszeresen megrendeznek az intézményben. A januári Múzeum+ eseményéhez kapcsolódva – amelynek témája ezúttal a babona volt – a régi és az új magyar rajzművészetről, valamint Gombosi György grafikai gyűjteményéről beszélgetett Zsákovics Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria grafikai osztályának főmuzeológusa, Szepesvári Ildikó, az intézmény restaurátora és Marsó Diana művészettörténész, az Arte Galéria vezető-tulajdonosa. Az eseményen Martos Gábor, az Élő Múzeumcafé-beszélgetések szerkesztője moderált.
„A grafika kicsit mostoha mostanában a festészet és a szobrászat mellett” – kezdte a beszélgetést Martos Gábor, aki elsőnek azt kérdezte a galéria grafikai osztályának főmuzeológusától, hogy miként illeszkedik az intézmény teljes anyagába a nemrégiben megszerzett Gombosi György-gyűjtemény. Zsákovics Ferenc úgy nyilatkozott, hogy a művészettörténész által összegyűjtött modern magyar rajzok jól illeszkednek a csaknem nyolcvanezer darabos gyűjteményükbe, és szervesen kapcsolódnak a festészeti és szobrászati anyagokhoz is. „Amikor nagy kiállítást szervezünk, nem marad el a grafika” – magyarázta a művészettörténész, aki szerint a muzeológusok ma már természetesnek veszik, hogy a grafika nem alárendelt műfaj. Mint mondta, a tanulmányok, a vázlatok és a kompozíciók előképei azért is fontosak, mert betekintést engednek a művészi alkotó folyamatba. A százhuszonöt darabos Gombosi-gyűjtemény 2016-ban került az intézménybe, különlegessége az aktkollekció – tette hozzá.
Az izgalmas rajzgyűjtemény kapcsán az esten szóba kerültek a grafikák restaurálásának és gyűjtésének legfontosabb problémái is. Szepesvári Ildikó, a Magyar Nemzeti Galéria restaurátora elmondta, hogy bár Gombosi György kollekciójának legtöbb darabja kiállítható állapotban volt, egyedi grafikák esetén előfordul, hogy a papírrestaurálás során kompromisszumokat kell kötni, hiszen bármilyen beavatkozás változást okozhat a műben. „A papír érzékeny, ezért ritkán lehet kiállítani, emellett nagyon ideális raktározási körülmények kellenek hozzá” – magyarázta a szakértő. Marsó Diana az Arte Galéria tulajdonosaként arról beszélt, hogy lényegében minden papíralapú munka grafikának tekinthető, kivéve ami olajfestékkel készült. „Szeretem a grafikák intimitását” – vallotta a művészettörténész, aki szerint a grafika nem lenézett műfaj.
Zsákovics Ferenc a Gombosi-gyűjteményre visszatérve kiemelte, hogy az 1945-ben a holokauszt áldozatául esett Gombosi György elsősorban a középkori és reneszánsz itáliai művészetet kutatta, de más gyűjtőkkel együtt fontosnak tartotta, hogy kortárs művekkel is foglalkozzon. Mint rámutatott, a művészettörténész által készített Új magyar rajzművészet című kiadvány – amely csak halála után jelenhetett meg – olyan kortárs rajzművészeti összefoglaló, amely a mai napig megállja a helyét. „Gombosi kötete a huszadik század közepén az első összefoglaló mű volt a magyar rajtművészetről. Azóta sem született ilyen kiadvány” – hangsúlyozta. A főmuzeológus azt is elmondta, hogy amikor a Nemzeti Galéria a hetvenes években a mostani épületébe költözött, még a grafikáknak és az éremművészetnek is külön kiállítótere, szentélye volt, amely a kilencvenes évekre eltűnt. Zsákovics Ferenc úgy vélekedett, talán ennek visszaállításával, illetve publikációkkal lehetne segíteni a grafika népszerűsítését. Az esemény végén a galériában tervezett további tárlatok kapcsán azt is elárulta, hogy időközben Szegi Pál kultikus, kétszázötven darabos gyűjteménye is az épületbe került, így várhatóan azzal is foglalkoznak a jövőben.
