Kultúra
Curtis kimondta, Orbán megosztotta
„Sofőrrel jöttem és józanul”
Majka néhány napja egy év végi hepaj keretében döntött úgy, hogy koccint a mögöttünk álló évre, és egyben áldomást iszik a 2026-os esztendőre. Nos, ezzel egy picit előre ivott a medve bőrére, hiszen éppen ez a poharazgatás vezetett oda, hogy most ittas vezetésért kell felelnie. A bulika után ugyanis beleszaladt egy igazoltatásba, amelynek során előkerült a szonda is - írta a Borsonline.
Persze Majka akár jól is zárhatta volna az évet, ha nem sokkal a leintése előtt felteszi magának a jól ismert – mondjuk ki: retró – kérdést: „Ön dönt! Iszik, vagy vezet?”
Igaz, a kérdés feltevése önmagában így sem lett volna elég, hiszen helyesen is kellett volna válaszolni rá. Pont úgy, ahogy Curtis is tette szombaton, Szegeden, a Háborúellenes Gyűlésen.
Curtis, Orbán Viktor oldalára kikerült riposztja betalált
Minden bizonnyal Majka előtörténete adta az apropót Curtisnek, hogy a mögöttünk álló szombaton tartott évzáró, szegedi Háborúellenes Gyűlésen a neki szegezett kérdésre adott válaszában megemlítse Majka évzáró „bravúrját”.
„Kocsival Jöttél?”
– hangzik el az Orbán Viktor Facebook-oldalára feltöltött videóban a Curtis felé intézett kérdés, mire a rapper így felelt:
„Én sofőrrel… és józanul”
Nos, ez az, ami Majkának nem jött össze a fáradságos év búcsúztatására tartott esemény után.
