Spanyolországtól Skandináviáig

– Új albuma, amely Between the Earth and the Stars címmel jelent meg, kedvező kritikát kapott. Előző lemeze, a Rocks and Honey után sokáig azt nyilatkozta, nem kíván újabb albumot rögzíteni. Majd, John Carter Cash producerrel mégis anyagot válogatott egy közös munkához, amely nem valósult meg. Pontosan mi történt?

– Az előző albumom country és rock műfajú dalokból állt. Mivel sikeresnek bizonyult, és magam is szerettem, a folytatást is hasonlónak képzeltem el. John Carter Cash méltó a nevére, öröm volt vele dolgozni abban a stúdióban, ahol a szülei mellett olyan countrycsillagok rögzítettek felvételeket, mint a nyolcvanöt felett is aktív Loretta Lynn. A szerencsés kezdet ellenére végül mégsem tudtuk használni az elkészített dalokat. Viszont az új album valóban jó kritikákat kapott.

– David Mackay, pályafutásának első producere váltotta Carter Casht az új album producereként. Miért esett rá a választás?

– Mert hosszú ideje nem dolgoztam vele, pedig egészen kiváló szakembernek tartom. David, ez a sokoldalú ausztrál pacák volt az egyik producere az első két nagylemezemnek, az 1977-ben meg- jelent The World Starts Tonight című debütáló korongomnak, majd az 1978-as Natural Force címűnek. Sok szép közös emlékünk van azokból az időkből, mert az első nagylemezemhez készült kislemez, amely a Lost in France című dalt tartalmazta, viharos gyorsasággal nagy siker lett – hirtelen fogyott belőle negyedmillió példány. Egyébként eleinte nem is terveztem újra stúdióba vonulni, aztán mégis nagyon élveztem a munkát, eszmé­letlenül jó hangulat alakult ki a felvételek alatt. Nem használtuk az összes dalt, amit felénekeltem, így még a végén kiderülhet, hogy az elkövetkező években lesz egy újabb CD-m.

– Tizennégy dal szerepel ezen a pop-rock és country albumon, van ezek közül személyes kedvence?

– Bizony, például a Slow Walk, ami tulajdonképpen bluesjellegű. Az Older is nagyon közel áll hozzám, az legalább olyan érzelmes dal, mint a Say Goodbye, amit huszonöt évvel ezelőtt, az Asterix in Amerika című rajzfilm betétdalaként rögzítettem.

– A Battle of the Sexes, amely Rod Stewart Grammy-díjas skót előadóval közös duettje az új albumról, szintén rajta van a legkedvesebb dalokat tartalmazó képzeletbeli listáján?

– Hogyne! Sokáig úgy hivatkoz-tak rám a szaksajtóban, mint a női Rod Stewartra, ami nagyon hízelgő, hiszen Rod a világ egyik legkiválóbb előadója, aki a mai napig rendkívüli minőséget képvisel. A brit sajtó valamiért felkapta az álhírt, hogy közös duettalbumot készítünk, pedig csak egy számot rögzítettünk. Mindenesetre az egyetlen közös dal is felemelő élményt adott. Az It’s a Heartache című slágerem a világ egyik legtöbb példányban elkelt kislemeze, 1977-ben adtuk ki, hatmillió példányban fogyott. Aztán nagyjából tizenöt évvel ezelőtt Rod valamiért úgy döntött, felénekli a maga verzióját az egyik albumára, azóta pedig alig akad koncertje, amelyen ne kezdene rá.

– Az album másik izgalmas zenei csemegéje a Taking Control című duett, amelyet Cliff Richarddal énekelt. Mi fogta meg abban a dalban?

– Cliff nagyon közeli barátom, s eléggé passzol egymáshoz a ket­tőnk hangja, mi többet mondhatnék?

– Sokan örülnének, ha halhatatlannak bizonyulna az a generáció, amelybe ön is beletartozik. Örülne az örök életnek?

– Nem hinném, hogy a tükörben szívesen farkasszemet néznék a dédnagymama korú kiadásommal. Ugyanakkor, ha megállíthatnám az öregedés folyamatát, és valaki még azt is garantálná, hogy a szeretteim sem hunynak el, talán itt maradnék még pár száz évre.

– Az a hír járja, hogy a wale­si Swansea-ban, ahol háza van, gyakorta maga elé engedi a sorban ön mögött várakozót a boltban?

– Hát, ezt meg honnan tudja? Igen, elég gyakran előfordul, hogy ha egy kismama áll mögöttem, szólok neki, hogy nyugodtan álljon elém. Ugyanezt teszem, ha valaki olyan várakozik mögöttem, akinek csak két-három termék van a kosarában.

– A közelmúltban egy brit kereskedelmi televízió főzőműsorában vendégeskedett. Milyen walesi ételeket készít legszívesebben?

– Az állandó turnézás miatt nincs sok időm a főzésre, de ha tehetem, összehozok valami finomat a konyhában. Szoktam cawlt főzni, ami tulajdonképpen húsleves, olyan gazdagon, ahogyan csak el tudja képzelni. A walesi bárányhús isteni, általában a jellegzetes walesi ropogós, tepsiben sült krumplival tálalom. Mi walesiek, sütikben is otthon vagyunk, de nekem a sütésre már végképp nem jut időm.

– Szombaton a Tokaji Fesztiválkatlanban kétezer-hatszáz néző előtt ad koncertet. Jelent bármiféle különbséget, hogy nagy vagy kis közönségnek énekel?

– Nem. Májusban a párizsi Olym­pia klubban léptem fel, ahova nem fér be egy stadionnyi ember. Tizennégy év után először adtam koncertet ezzel a fellépéssel Franciaországban, de arra magam sem számítottam, hogy szinte a csilláron is fogak lógni. A magyarokat ugyancsak szeretem, az utóbbi húsz évben rengetegszer hoztam el a bandámat Magyarországra. Mégis azt kell mondanom, hogy leginkább Németországban és a skandináv országokban vannak rajongóim.

– A London Palladium színházban szeptember 18-án ad koncertet, négy év elteltével ez lesz az első nagykoncertje a brit fővárosban. Elfelejtette volna London?

– Ki tudja, hogy mi lehet ennek az oka, mindenesetre örömmel adok koncertet mindenütt, ahol igény van rám. Négy zenészem van, a csapatom tizenhárom főből áll. Most éppen Spanyolországban, autóban ülök, mert este a galíciai Pontevedrában lépek fel egy szabadtéri fesztiválon. A hétvégén pedig Cardiffban, a walesi fővárosban lesz koncertem. És még tucatnyi van lekötve az idei évre. A Between the Earth and the Stars elég szépen szerepelt néhány brit album-toplistán, köztük az iTunes és rock, valamint a független albumok mezőnyében. Karácsony előtt fejeztük be a stúdiómunkát, éppen Walesbe tartottunk haza, amikor először meghallgattuk azt a példányt, amit a stúdióban kaptam. Éreztem, hogy van okom a büszkeségre, mégis őszintén meglepett ez a fogadtatás.