Fametszetekkel díszített 17. századi bibliakiadások, a népirtás után fennmaradt emlékek és az erdélyi örmények vallásgyakorlatához kötődő tárgyak is láthatók az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Egység és sokszínűség – Örmény Biblia és vallásos társadalom című kiállításon. A május 11-ig megtekinthető tárlat örmény családok megrendítő történeteit is bemutatja.
Az örményeket a világ első keresztény népeként tartják számon, akik a keresztény—muszlim határzónában (a Perzsa-, az Oszmán- és az Orosz Birodalmak területein) is évszázadokon keresztül megőrizték hitüket, sokszor az államiság teljes hiányában. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Nemzeti Ereklyeterében látható Egység és sokszínűség – Örmény Biblia és vallásos társadalom című tárlat nemcsak leírásokon, hanem tárgyakon, könyveken és személyes történeteken keresztül tárja elénk egy nép sorsát, vándorlásait és küzdelmeit.
A tematikus kiállítás első szekciója az örmény kereszténységet tárgyalja. Mint írják, egyházukat apostoli örmény egyháznak vagy gregoriánus örmény egyháznak nevezik. Előbbi elnevezés mögött az a legenda áll, mely szerint Szent Bertalan és Tádé apostolok térítettek az örmény nép között, akiknek egy része már ekkor megtért. A gregorián elnevezés Világosító Szent Gergely nevéhez fűződik, aki III. Trdat örmény királyt megkeresztelte. A király a hagyomány szerint 301-ben államvallássá tette a kereszténységet, s így Örményország a világ első keresztény birodalmává vált. Egy hitrege szerint Jézus Krisztus mennybemenetele után külön leszállt az örményekhez, hogy megalapítsa az örmény keresztény egyházat, ennek székhelye évezredeken keresztül Ecsmiadzin volt, amely örményül annyit jelent: „ahol az Egyszülött leszállt”. Fotón láthatjuk is az ecsmiadzini katedrálist, de a budapesti Örmény Katolikus Lelkészség több tárgya is ki van állítva a tárlaton. Például egy 19. századi, ismeretlen mester által készített, örmény városok látképével díszített öv, amelynek ábrázolásán a templom a leghangsúlyosabb, ugyanis az nemcsak kultikus hely, hanem a nemzeti összetartozás jele is. A notragir írással díszített ereklyetartó és egy kézi kereszt is az örmény keresztény múlt bizonyítéka.
A tárlat következő részének központi témája az örmény Biblia, és annak első három, teljes kiadása. A hagyomány szerint az örmény írásjeleket Meszrop Mastoc alkotta meg Kr.u. 405 körül, ő készítette el a Biblia örmény nyelvű fordítását is. Életrajzírója, Korjun Mózeshez hasonlította Meszropot: amint előbbi a Tízparancsolatot lehozta a Sínai-hegyről, úgy hozta Meszrop is a szent írásjegyeket, az önálló örmény ábécé betűit, amelyeket a Szentlélek sugalmazott. Meszropot és tanítványait az örmény egyház ezért szentté nyilvánította. Az örmény írás létrejöttét a Biblia lefordítása mozgatta, és ugyanez volt a szerepe a nyomdászatnak is. Meglepő, hogy ennek ellenére az első nyomtatott könyv mégsem a Biblia volt: Hakob Meghapart nyomtatott először örmény nyelven 1512-ben, Gutenberg forradalmi technikájával. Az örmény nyelvű Biblia első teljes kiadását Amszterdamban nyomtatták örmény kereskedők finanszírozásával 1666-ban, Albrecht Dürer alkotásai nyomán készült fametszetekkel, amelyeket Christoffel van Sichem készített. Az első kiadást két újabb követte: Isztambulban 1705-ben és Velencében 1733-ban – utóbbi jóval gazdagabban illusztrált.
Több mint százéves vallási tárgyak, elsősorban könyvek mesélnek az oszmán-örmény társadalom kulturális, nyelvi és vallási sokszínűségéről a tárlat következő egységében, amelyek többsége az 1915-1917 közti népirtás túlélőinek leszármazottaitól került a vitrinekbe. Láthatunk örmény Bibliaszótárt 1881-ből, vallásos énekeskönyvet 1912-ből, kézzel hímzett bársony párnahuzatot, ezüst karperecet és imadobozt, valamint számos családi fényképet. A tragikus sorsú, szétszóródott családok közül például a Haidosztián családról megtudjuk, hogy Hovhannesz 1875-ben, Marasban született, és öt testvére közül négyet megöltek már az 1895-ös örményellenes mészárlások során. Aleppóba menekült, ahol megalapította az Örmény Evangéliumi Béthel Iskolát, és igazgatóként a marasi származású szórványcsaládokat szolgálta.
A tárlat utolsó szekciója az Erdélyben letelepült örményeket mutatja be. Mint olvasható, a 17. század második felében vándoroltak be nagyobb számban Erdélybe, és apostoli-gregoriánus vallásukat hozták magukkal. Néhány évtizeddel a letelepedés után uniót kötöttek a római katolikus egyházzal, viszonylag gyorsan integrálódtak a magyar társadalomba. A dualizmusban számos parlamenti képviselőt, minisztert, sőt miniszterelnököt adtak Magyarországnak, a tizenhárom aradi vértanú közül pedig Kiss Ernő és Lázár Vilmos is erdélyi örmény származású volt. Szamosújváron, Erzsébetvárosban, Gyergyószentmiklóson és Csíkszépvízen örmény kolóniák jöttek létre, illetve ezeken a településeken építették fel először szerényebb, majd monumentális méretű templomaikat – mindezt jól szemlélteti az Örmények a Kárpát-medencében (17-19. század) című térkép.
Az erdélyi örmények erős Mária-tiszteletét mutatja templomaik díszítése, a barokk korban azonban a dicsőséges Mária-ábrázolások mellett a népi vallásossághoz közelebb álló ábrázolások, valamint népszerű kegyképek másolatai is megjelentek. A Római Katolikus Egyházba való beilleszkedésüket pedig az 1770-es évektől Szamosújváron jelentőssé vált Rózsafüzér Királynéja-kultusz is tanúsítja.
A kiállítás az OSZK, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Armeniológiai intézete és a Leibniz-Institut für Geschichte und Kultur des östlichen Europa együttműködésében valósult meg, és május 11-ig látogatható keddtől szombatig, 10 és 18 óra között.
