Adósságot törlesztett Takács Ferenc egyetemi tanár, amikor könyvet írt Mező Ferenc életéről és munkásságáról, aki egyetlen szellemi olimpiai bajnokunk volt, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja 1948-tól 1961-ig, haláláig.
Úgy is írhatom: Mező határkőnek számít Magyarhonban az olimpiai mozgalom megítélésekor. És nemcsak azzal, hogy az 1928-as amszterdami olimpiára beküldte Az olympiai játékok története című művét, amely koszorút font a homlokára, hanem egész életművével. Latin- és görögtanárként az ókor megismertetője és megszerettetője lett, akit a diákok Lexiként emlegettek és Zeuszként ábrázoltak. Az Olimpiai Iroda vezetőjeként 1954-ben nem rajta múlt, hogy hazánk nem kapta meg az 1960-as nyári játékok rendezési jogát. A könyv szerzője társszerzőként emlegeti Mező Ferencet, mert a családi archívumnak köszönhetően megmaradtak azok a naplók és elsárgult füzetek, amelyeket Mező a diákévektől kezdve az első világháborús galíciai frontig és a közszolgálatig szerzetesi szorgalommal teleírt. Minden sorából a humanista, az igazság és a tudás megszállottja köszön vissza. Katonadalok, gyermekjátékok, régi sportjátékok elevenednek meg könyveiben. Kitűnő megfigyelőként hű képet festett a cári és a magyar katonáról, sőt a háború humorával is foglalkozott. Sokoldalú életpálya az övé, kimutathatatlan, hányan köszönhetik Mező Ferencnek a sport, az olimpiai játékok megkedvelését.
Takács Ferenc: A szellem olimpiai bajnoka.
Nemzetközi Súlyemelő Szövetség, Budapest, 2014
Ármegjelölés nélkül
