Chris Kyle az Egyesült Államok történetének egyik legeredményesebb mesterlövésze, pályafutása alatt mintegy százhatvan embert likvidált.
Tetteit soha nem érezte gyilkosságnak, az áldozatait egyszerűen célpontként tekintette. Életrajzi könyve szinte kiáltott a megfilmesítésért, és annak ellenére, hogy igencsak egyoldalú kép rajzolódik ki belőle, mégis tálcán kínálja a lehetőséget az iraki háborút és annak jellemromboló hatásait bemutató ellentmondásos műnek.
Erre pedig Clint Eastwoodnál alkalmasabb rendezőt nem is találhatnánk – gondolnánk legalábbis A dicsőség zászlaja és testvérfilmje, a Levelek Ivo Dzsimáról után, amely a második világháború egyik legvéresebb, amerikai és japán katonák között zajló összecsapását mutatta be mindkét oldal szemszögéből. A probléma csupán annyi, hogy ezt a filmet szemmel láthatólag nem Clint Eastwood rendezte, hanem sokkal inkább Piszkos Harry.
A rendezőnek ugyanis ezúttal esze ágában sincs jellemábrázolással vagy karakterépítéssel vesztegetni az idejét, a nyolcvanas évek butuska akciófilmjeit megidéző címe és az alkotás plakátja sem árul zsákbamacskát. Csakhogy a jó harminc évvel ezelőtti korszak hasonló produkciói baltával faragott hőseivel és dramaturgiával, a keménykedő, egysoros, rögtön idézhető párbeszédeikkel a mai napig is szórakoztatók a maguk módján. Ám Eastwood valószerű hatást próbál kelteni, és drámai pillanatokat igyekszik teremteni, miközben a filmben megrajzolatlan játékkatonák futkosnak.
Az Amerikai mesterlövész még nyomokban sem tárgyal olyan kérdéseket, hogy jogos volt-e az Egyesült Államok részéről egy ország leigázása. A film eleje szerint „természetesen” jogos volt, egy jelenetben a főszereplő döbbent arccal nézi a szeptember 11-én becsapódó repülőgépekről készült felvételeket, szemében közben látványosan gyűlik a bosszúvágy. Az a kérdés sem hangzik el, hogy valóban a hősiesség legmagasabb foka-e több száz, vagy ezer méterről leszedni az ellenséges katonákat. Nyilvánvalóan a térség mélyebb megismerése sem hajtotta az alkotót: mindegyik arab vagy terrorista, vagy a terroristák pártfogója, aki pedig mégsem, azzal végeznek a terroristák, hogy még indokoltabbnak érezzük a tengeren túli beavatkozást.
Eastwood karrierjének eddigi legnagyobb bevételét szedte össze a filmmel, a világ jelenlegi helyzetében pedig egyáltalán nem meglepő, hogy van kereslet a munkájára, a kérdés csupán az, hogy mennyire felelősségteljes ezt az érzékeny témát így leegyszerűsítve, ilyen propagandisztikusan és – mondjuk ki – ilyen bunkó módon tálalni. Mindez azért is szomorú, mert a színész-rendezőt az egyik legjobb ízlésű és az egyik utolsó klasszikus amerikai alkotónak tekintettük, de most már abban bízunk, hogy inkább nyugdíjba vonul, mielőtt tovább rombolja pályája összképét.
Ha pedig eltekintünk a produkció ideológiájától, a végeredmény akkor is csupán egy közepes akciófilm, néhány tagadhatatlanul látványos és izgalmas jelenettel. Azt azonban nehéz lenne eldönteni, hogy a hat Oscar-jelölés közül vajon melyik a legröhejesebb: a legjobb filmnek, a legjobb forgatókönyvnek vagy esetleg a legjobb férfi főszereplőnek járó. Utóbbin nem csodálkozunk, Bradley Coopernek nyilvánvalóan komoly protekciója van, hiszen még a Napos oldal című közepes romantikus vígjátékban nyújtott alakításáért is díjazták.
Amerikai mesterlövész
Színes, feliratos, amerikai háborús filmdráma, 134 perc, 2014
Rendező: Clint Eastwood
5
