Több évtizednyi munkásságának eredményeit tárja az olvasó elé Pomogáts Béla irodalomtörténész, kritikus a Magyar irodalom köztársasága címmel most megjelent tanulmánykötetében.
A szerző nyolcvanadik születésnapjára a Nap Kiadó gondozásában jelent meg a könyv, amely hangsúlyozottan tabló, tehát nem valamelyik irodalmi alkotásról ad képet, hanem inkább irodalomtörténeti korszakokról, folyamatokról.
A tanulmánykötet kronologikus rendbe szedi a vizsgált területet, kezdve attól, hogy a trianoni tragédia milyen hatással volt a magyar irodalomra, egészen a kortárs írókig, az ezredfordulós irodalmunkig. A tablószerűen megrajzolt képnek persze vannak kiemelkedő színfoltjai, mint a Nyugat szellemi műhelye és a körülötte indult viták, programok. De meghatározó időszak az ötvenhatos forradalom irodalmának története vagy a népírói mozgalom is. Pomogáts Béla életművének meghatározó része az erdélyi magyar irodalom, mintegy negyven ilyen tárgyú könyvet írt, és az erdélyi irodalom krónikásának nevezte magát.
Janus-arcú irodalomnak nevezi Pomogáts legújabb kötetében a szóban forgó térség irodalmát, amelyet a regionalizmus függvényében is vizsgál. Megállapítja, hogy az egyetemesség, az európaiság és a regionalizmus szélső pontjai közötti fogalmi térben helyezhetjük el az említett terület írásait. Ugyanis a régió irodalma, művészete regionális hagyományokból táplálkozik, közben azonban Európát szólítja meg. Az itt tetten érhető Janus-arcot a magyar történelem nemzet- és irodalomfogalmaira vezeti vissza a szerző, vagyis arra, hogy egy történelmi közösség megmaradásért vívott küzdelme mellett magas színvonalú művészi érték születik meg. Miközben nem tartja regionális jelenségnek az erdélyi múlt nagy magyar íróit, hangsúlyozza, hogy a táji, természeti kötődések sokuknál meghatározók: Kós Károly Kalotaszegtől nem választható el, Nyirő József és Tamási Áron műveiben a székelység kap teret, Reményik Sándor műveinek otthona Kolozsvár, Áprily Lajosé Nagyenyed.
Az erdélyi irodalom krónikása új kötetében is hangsúlyozza, hogy irodalmunk példa nélkül áll abban, hogy központjai, tűzhelyei az ország határain kívül vannak. Természetesen ide nemcsak a vizsgálódásai centrumában álló Erdély tartozik, hanem például Újvidék, Pozsony és Kassa vagy akár Ungvár is.
Tanulmánykötete az irodalom nagy egyéniségei mellett az egyes régiók írói iránti nem szűnő kíváncsiságát és elmélyültségét is tükrözi. Ebből az attitűdből pedig egy igazán olvasmányos, alaposan elemző kötet született.
A tanulmánykötet kronologikus rendbe szedi a vizsgált területet, kezdve attól, hogy a trianoni tragédia milyen hatással volt a magyar irodalomra, egészen a kortárs írókig, az ezredfordulós irodalmunkig. A tablószerűen megrajzolt képnek persze vannak kiemelkedő színfoltjai, mint a Nyugat szellemi műhelye és a körülötte indult viták, programok. De meghatározó időszak az ötvenhatos forradalom irodalmának története vagy a népírói mozgalom is. Pomogáts Béla életművének meghatározó része az erdélyi magyar irodalom, mintegy negyven ilyen tárgyú könyvet írt, és az erdélyi irodalom krónikásának nevezte magát.
Janus-arcú irodalomnak nevezi Pomogáts legújabb kötetében a szóban forgó térség irodalmát, amelyet a regionalizmus függvényében is vizsgál. Megállapítja, hogy az egyetemesség, az európaiság és a regionalizmus szélső pontjai közötti fogalmi térben helyezhetjük el az említett terület írásait. Ugyanis a régió irodalma, művészete regionális hagyományokból táplálkozik, közben azonban Európát szólítja meg. Az itt tetten érhető Janus-arcot a magyar történelem nemzet- és irodalomfogalmaira vezeti vissza a szerző, vagyis arra, hogy egy történelmi közösség megmaradásért vívott küzdelme mellett magas színvonalú művészi érték születik meg. Miközben nem tartja regionális jelenségnek az erdélyi múlt nagy magyar íróit, hangsúlyozza, hogy a táji, természeti kötődések sokuknál meghatározók: Kós Károly Kalotaszegtől nem választható el, Nyirő József és Tamási Áron műveiben a székelység kap teret, Reményik Sándor műveinek otthona Kolozsvár, Áprily Lajosé Nagyenyed.
Az erdélyi irodalom krónikása új kötetében is hangsúlyozza, hogy irodalmunk példa nélkül áll abban, hogy központjai, tűzhelyei az ország határain kívül vannak. Természetesen ide nemcsak a vizsgálódásai centrumában álló Erdély tartozik, hanem például Újvidék, Pozsony és Kassa vagy akár Ungvár is.
Tanulmánykötete az irodalom nagy egyéniségei mellett az egyes régiók írói iránti nem szűnő kíváncsiságát és elmélyültségét is tükrözi. Ebből az attitűdből pedig egy igazán olvasmányos, alaposan elemző kötet született.
