A szankciók és a fenyegetések sem térítik el igazságszolgáltatási megbízatásának teljesítésétől a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) – hangsúlyozta Tomoko Akane bíró, az intézmény elnöke hétfőn New Yorkban. Kijelentette, a bíróság az intézményt és a teljes bírói testületet érintő intézkedések, valamint minden más kihívás ellenére is elszántan végzi munkáját.
Az ENSZ Közgyűlése előtt felszólaló elnök leszögezte, hogy a hágai székhelyű testület a nehézségek közepette is megőrzi függetlenségét és pártatlanságát. Igazságügyi feladatainak ellátásakor kizárólag a jogszabályokat és a bizonyítékokat veszi alapul. Akane megerősítette: a bíróság szándéka, hogy a nemzetközi közösségben elősegítse a jogállamiság érvényesülését.
A bírói testület legitimitásának megerősítéséhez nélkülözhetetlen, hogy szélesebb legyen a részvétel az intézmény működését megalapozó Római Statútum rendszerében – emelte ki.
Az elnök üdvözölte, hogy Magyarország visszavonta a Római Statútumból történő kilépéséről szóló értesítését. A magyar kormány ezt május 29-én hivatalosan is bejelentette. Hozzátette ugyanakkor, hogy a beszámolási időszak során hat állam jelentette be távozását.
Az elfogatóparancsok végrehajtásáról szólva Akane az együttműködés meghatározó jelentőségére hívta fel a figyelmet. Mint mondta: „a részes államok számára az együttműködés jogi kötelezettség. A Római Statútum vonatkozó pontjának központi eleme az elfogásra és átadásra vonatkozó kötelezettség”.
Beszéde zárásakor az államok és a nemzetközi közösség támogatását kérte a Római Statútummal létrehozott bíróság számára. Az intézmény azért küzd, hogy a világ legsúlyosabb bűncselekményeinek elkövetői ne maradhassanak büntetlenül.
„A történelem fog ítéletet mondani arról, hogyan védte meg a nemzetközi közösség a bíróságot és a Római Statútum által ráruházott megbízatást. Most van itt az ideje a cselekvésnek” – fogalmazott Tomoko Akane.
Az ICC joghatósága azokra a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekményekre terjed ki, amelyek a statútum szövege szerint „megrázzák az emberiség lelkiismeretét”. Ebbe a körbe a háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, és a népirtás és az agresszió tartozik, írta meg az MTI.







