A tiltakozásokat egyre több helyen erőszak kíséri, több ezer embert vettek őrizetbe, miközben a közszolgálati dolgozók és a szakszervezetek is egyre nyíltabban kapcsolódnak az elégedetlenségi hullámhoz. A 2027-es elnökválasztás előtt mindez már messze túlmutat az oktatáspolitika határain. A kérdés egyre inkább az,hogy képes-e még a francia állam kezelni a halmozódó társadalmi és gazdasági feszültségeket.
Tanárhiányból országos lázadás
A tiltakozások szeptember 21-én kezdődtek a Párizs melletti Créteil egyik középiskolájában, ahol a diákok elsősorban a tanár- és személyzethiány, valamint a romló oktatási körülmények miatt kezdtek demonstrálni. A mozgalom rövid idő alatt átterjedt a párizsi elővárosokra, majd az ország más térségeire is.
A kezdetben helyi megmozdulásokból néhány hét alatt országos tiltakozási hullám lett.
Szeptember 29-én már mintegy 410 középiskolában tartottak blokádot vagy más tiltakozó akciót, ami Franciaország középiskoláinak több mint tizedét jelentette. Október elejére a mozgalom még tovább terjedt, és több mint ezer intézményt érintett valamilyen formában.
Október 5-én az oktatási minisztérium becslése szerint 400–500 középiskolában maradhatott el részben vagy teljesen a tanítás. A diákok több tanárt, kisebb osztálylétszámokat, jobb iskolaépületeket és igazságosabb oktatási feltételeket követelnek. A mozgalom egyik fontos követelése az is, hogy a szegényebb külvárosok iskolái ne kerüljenek hátrányba a tehetősebb párizsi vagy vidéki körzetekhez képest.
A külvárosokból indult az elégedetlenség
A tiltakozások egyik központja Seine-Saint-Denis, Párizs egyik szegényebb elővárosi térsége lett. Az ottani középiskolások szerint az oktatási egyenlőtlenség már nem elvont társadalmi kérdés, hanem mindennapi tapasztalat.
A tanárhiány miatt órák maradnak el, az osztályok túlzsúfoltak, az épületek és az oktatási eszközök egy része rossz állapotban van. Több diák azt kifogásolja, hogy ugyanabban az országban lényegesen rosszabb oktatási feltételek között kell tanulnia, mint a gazdagabb kerületekben élő kortársainak.
Ez a társadalmi igazságtalanság érzésével kapcsolódik össze.
A tiltakozók a Parcoursup egyetemi felvételi rendszerét, a hosszú iskolai napokat és a továbbtanulás bizonytalanságát is bírálják. A mozgalom szervezésében közösségi platformok, elsősorban a TikTok és a Snapchat játszanak fontos szerepet.
Az utcai erőszak egyre súlyosabb
A jogos oktatási követelések mellett azonban a tüntetések egy része egyre erőszakosabbá vált. Francia városokban iskolákat rongáltak meg vagy gyújtottak fel, barikádokat és kukákat égettek, rendőröket támadtak meg és pirotechnikai eszközöket használtak.
A párizsi rendőrfőnök október 3-án már úgy fogalmazott, hogy a mozgalom egy része „kicsúszott az ellenőrzés alól” és határozott fellépést helyezett kilátásba az erőszakos cselekményekkel szemben.
A Reuters szerint a tiltakozások kezdete óta több mint ötezer embert vettek őrizetbe, többségük kiskorú és több mint 1800 ember ellen indult eljárás.
A legsúlyosabb eset Lens városában történt, ahol egy 15 éves fiú elvesztette a kézfejét és alkarja egy részét egy rendőrségi kábítógránát robbanása következtében. Az ügy körülményeit vizsgálják. Jogvédő szervezetek eközben túlzott rendőri erő alkalmazásával vádolják a hatóságokat. A tiltakozók és a hatóságok közötti konfrontáció így egyre inkább önálló politikai problémává válik.
Macron: érthető a düh, de az erőszak elfogadhatatlan
Emmanuel Macron francia elnök elismerte, hogy a fiatalok aggodalmai és elégedetlensége részben érthető. A kormány szerint valódi problémák vannak a francia oktatási rendszerben, különösen a tanárhiány, az iskolák állapota és a társadalmi különbségek területén.
A francia vezetés ugyanakkor egyértelművé tette, hogy az erőszakos cselekményeket nem fogadja el. A kormány azt állítja, hogy a békés tiltakozásokba radikális csoportok is bekapcsolódtak és egyes politikai erők megpróbálják saját céljaikra felhasználni a diákmozgalmat.
A vita középpontjába különösen a radikális baloldali La France Insoumise került.
A kormány azzal vádolja Jean-Luc Mélenchon pártját, hogy politikailag igyekszik rátelepedni a tiltakozásokra. Az LFI ezzel szemben túlzott rendőri fellépéssel és a fiatalok követeléseinek semmibevételével vádolja a hatalmat.
Maguk a diákok ugyanakkor több helyen visszautasították, hogy politikai pártok irányítanák őket.
Nem csupán oktatási válságról van szó
A középiskolások elégedetlensége egy jóval szélesebb társadalmi válság közepette robbant ki. Franciaországban a közszolgálati dolgozók és a szakszervezetek is egyre erőteljesebben tiltakoznak az életszínvonal romlása, a bérek reálértékének csökkenése és az állami kiadások visszafogása miatt.
Szeptember 29-én mintegy 206 ezren tüntettek a közszférában tervezett bérbefagyasztások ellen. A helyzetet tovább élezi a 2027-es költségvetés.
A francia kormány október 1-jén olyan költségvetési tervezetet mutatott be, amely mintegy 54 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő. A csomag adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket egyaránt tartalmaz, miközben a kabinet a magas államadósság és költségvetési hiány miatt egyre nagyobb pénzpiaci nyomás alatt áll.
A tervek között szerepel egyes nyugdíjemelések korlátozása, egészségügyi kiadások visszafogása és több adókedvezmény szűkítése. Így a középiskolások tiltakozása könnyen összekapcsolódhat más társadalmi csoportok elégedetlenségével.
A francia egyetemisták helyzete is romlik
A tiltakozó középiskolások problémáit nem szabad összemosni az egyetemisták helyzetével, ugyanakkor a felsőoktatási hallgatók elszegényedése jól mutatja a fiatalabb generációk általános megélhetési problémáit.
A hallgatók jelentős része kénytelen tanulmányai mellett dolgozni, miközben a lakhatás egyre nagyobb terhet jelent számukra. A párizsi és nagyvárosi albérletárak különösen magasak, a megélhetési költségek növekedése pedig egyre több fiatalt hoz nehéz helyzetbe.
A probléma ezért nem pusztán az oktatás finanszírozásáról szól. Sok francia fiatal számára az a kérdés, hogy az iskola és az egyetem valóban biztosít-e még társadalmi felemelkedési lehetőséget.
1968 emléke újra előkerült
A francia diáklázadás kifejezés óhatatlanul felidézi 1968 májusát.
A Nanterre-i Egyetemről induló akkori mozgalom rövid idő alatt országos politikai válsággá nőtt, amelyhez munkások milliói és szakszervezetek is csatlakoztak.
A korszak egyik legismertebb alakja Daniel Cohn-Bendit volt, aki a hagyományos politikai és társadalmi intézmények radikális átalakítását követelte.
Németországban ugyanebben az időszakban Rudi Dutschke vált a diákmozgalom meghatározó alakjává. Nevéhez kötik az „intézményeken keresztüli hosszú menetelés” gondolatát, amely szerint a társadalmi változást az intézmények hosszú távú átalakításával lehet elérni.
1968. Franciaországban alapjaiban rázta meg a politikai rendszert.
Charles de Gaulle ugyan az eseményeket követő parlamenti választáson még nagy győzelmet aratott, politikai tekintélye azonban megrendült és egy évvel később, az elveszített népszavazás után lemondott.
A mai helyzet természetesen nem azonos 1968-al. A történelmi párhuzam inkább abban rejlik, hogy Franciaországban a diákmozgalmak korábban is képesek voltak szélesebb társadalmi elégedetlenséget felszínre hozni.
Közeleg a 2027-es elnökválasztás
A tiltakozások politikai súlyát különösen növeli, hogy Franciaország 2027-ben új köztársasági elnököt választ. Emmanuel Macron alkotmányosan nem indulhat harmadik egymást követő mandátumért, így a választás eleve egy politikai korszak lezárását jelentheti.
A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint a Nemzeti Tömörülés rendkívül erős helyzetben várja a választási időszakot. Marine Le Pen jelenleg a párt elnökjelöltje, Jordan Bardella pedig az RN elnökeként továbbra is a francia jobboldal egyik legnépszerűbb politikusa.
A Nemzeti Tömörülés egyik fő politikai üzenete régóta az, hogy a francia állam alapvető funkciói – a közbiztonságtól az oktatáson és az egészségügyön át a bevándorlás kezeléséig – egyre kevésbé működnek megfelelően.
A jelenlegi diáktüntetések önmagukban természetesen nem bizonyítják ezt az állítást.
A tiltakozási hullám azonban politikailag kedvezhet mindazoknak az ellenzéki erőknek, amelyek a jelenlegi rendszer működésképtelenségével kampányolnak. Ez nemcsak a Nemzeti Tömörülésre igaz. A radikális baloldal ugyancsak megpróbálja saját politikai narratívájába illeszteni a tiltakozásokat.
Macron rendszerét egyre több irányból éri nyomás
Az Emmanuel Macron nevével fémjelzett centrista politikai rendszer egyszerre szembesül gazdasági, társadalmi és politikai problémákkal.
A magas államadósság miatt költségvetési szigorításra van szükség.
A megszorítások viszont újabb elégedetlenséget gerjesztenek.
A közszféra dolgozói bérük reálértékének csökkenése miatt tiltakoznak, a fiatalok az oktatás állapotát kifogásolják, a választók jelentős része pedig egyre kevésbé bízik a hagyományos politikai intézményekben.
Ebben a helyzetben a középiskolások mozgalma jóval nagyobb jelentőségűvé válhat annál, mint amit néhány héttel ezelőtt még bárki feltételezett.
A döntő kérdés az lesz, hogy a diáktiltakozások önálló mozgalomként fokozatosan kifulladnak-e vagy összekapcsolódnak a tanárok, a közszolgálati dolgozók, a szakszervezetek és más társadalmi csoportok elégedetlenségével.
Ez utóbbi esetben már nem pusztán oktatási válságról lenne szó.
Működik-e még a francia állam?
A franciaországi helyzet valódi politikai jelentősége végső soron ebben a kérdésben rejlik. A diákok több tanárt, jobb épületeket és igazságosabb oktatási feltételeket követelnek. A kormány költségvetési fegyelmet és az államháztartás rendbetételét ígéri. A rendőrség az utcai rend helyreállítását követeli, miközben egyre súlyosabb összecsapások zajlanak. A közszféra dolgozói pedig magasabb béreket és jobb munkakörülményeket szeretnének.
Ezek az igények egy időben, egymást erősítve jelennek meg.
A jelenlegi tiltakozások ezért nem jelentik automatikusan a Macron-korszak politikai rendszerének végét, arra azonban már most is rámutatnak, hogy Franciaországban komoly bizalmi és kormányzási válság alakult ki.
Ha a középiskolások mozgalmához tartósan csatlakoznak a tanárok, a szakszervezetek és a közszolgálati dolgozók, miközben a 2027-es költségvetési szigor újabb társadalmi ellenállást vált ki, a mostani diáklázadás könnyen a közelgő elnökválasztás egyik meghatározó politikai eseményévé válhat.
A történelem pedig arra figyelmeztet, hogy Franciaországban egy diákmozgalom olykor jóval többről szól, mint ami az iskola kapuin belül történik.
