A kínai katonai elemzők szerint az Egyesült Államok által tervezett új csatahajók inkább lehetőséget, mintsem fenyegetést jelenthetnek Peking számára.
A kínai Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos lapjában megjelent elemzés szerint a Donald Trump által bejelentett, úgynevezett Trump-osztályú hadihajók rendkívül drágák, technológiailag kockázatosak és egy esetleges háborúban sebezhetőek lehetnek.
A tervek szerint az új, nukleáris meghajtású csatahajók hatalmas tűzerővel és jelentős lőszerkészlettel rendelkeznének, és akár hosszabb ideig is képesek lennének önállóan működni. A kínai elemzők elismerik, hogy egy nagy hajó bizonyos körülmények között ellenállóbb lehet, mint a kisebb hadihajók, különösen akkor, ha megszakadnak a kommunikációs kapcsolatok. Ugyanakkor úgy vélik, hogy ezeket az előnyöket ellensúlyozhatják a hatalmas költségek és a modern fegyverrendszerek fejlődéséből fakadó kockázatok.
A program becsült költsége 15 hajó esetében mintegy 275 milliárd dollár, miközben az első példány ára önmagában meghaladhatja a 23 milliárd dollárt. Peking szerint különösen kockázatos lehet, ha olyan fejlett technológiákat – például lézerfegyvereket, hiperszonikus fegyvereket vagy sínágyúkat – próbálnak egy még kiforratlan hajóplatformra integrálni. A kínai katonai sajtó az amerikai Zumwalt-osztályt és a Littoral Combat Ship programot is példaként hozza fel arra, milyen problémákhoz vezethetnek a túlzott technológiai ambíciók.
A legfontosabb kínai kifogás azonban stratégiai jellegű. A modern haditengerészeti hadviselés egyre inkább a sok, egymástól távol működő platformra épül, hogy az ellenfél ne tudjon egyetlen nagy értékű célponttal döntő csapást mérni. Az amerikai haditengerészet „Distributed Maritime Operations” koncepciója is erre épít: a fegyvereket, érzékelőket és harci egységeket szétszórják, így nehezebb őket felderíteni és megsemmisíteni.
A kínai elemzők szerint egy hatalmas felszíni hadihajó ezzel szemben könnyen kiemelt célponttá válhat. Ugyanis a tengeralattjárók, a nagy hatótávolságú hajó elleni rakéták, a hiperszonikus fegyverek és a drónrajok komoly veszélyt jelenthetnek az ilyen hajókra. A kínai katonai gondolkodás ezért azt vizsgálja, hogy egy rendkívül drága csatahajó mennyire tudná túlélni a modern, többrétegű támadásokat.
A hajógyártási kapacitás szintén problémát jelenthet Washington számára. A kínai elemzés szerint az amerikai hajógyárak jelentős lemaradással küzdenek, és egy új nukleáris meghajtású csatahajó-program akár más stratégiai fontosságú hajók, például repülőgép-hordozók és tengeralattjárók építését is lassíthatja. Az amerikai Kongresszusi Költségvetési Hivatal eközben arra figyelmeztet, hogy az amerikai haditengerészetnek a kínai flotta növekedése miatt gyorsan kellene növelnie a hosszú hatótávolságú csapásmérő képességét, többek között a rakétahordozó platformok számának növelésével.
A helyzet különösen érdekes azért, mert Kína maga is jelentős erőfeszítéseket tesz nagyméretű hadihajók és repülőgép-hordozók fejlesztésére. A kínai haditengerészet az elmúlt években látványosan bővítette hordozóflottáját, miközben egyre fejlettebb repülőgépeket és pilóta nélküli rendszereket integrál ezekre a hajókra.
Így a kínai katonai elemzők szemében az amerikai csatahajóprogram paradox módon akár Washington ellen is fordulhat: ha az Egyesült Államok hatalmas összegeket költ néhány rendkívül drága hadihajóra, miközben a modern hadviselés egyre inkább a szétszórt, kisebb és pilóta nélküli rendszerek felé halad, akkor Peking szerint az amerikai flotta értékes erőforrásokat fordíthat egy olyan koncepcióra, amely már megszületésekor sebezhető lehet - írja a China National Defense News hivatkozva a Focus.de.







