Az Egyesült Államokat és Európát összeköti a történelem, a hit és a kultúra, Washington pedig erős Európát akar, és továbbra is szoros kapcsolatban maradni vele – jelentette ki Allison Hooker, az amerikai külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára kedden a Bledi Stratégiai Fórumon.
Az amerikai diplomata szerint Európa megerősítéséhez biztonságos határokra, megfelelő migrációs politikára, a politikai szabadság helyreállítására és az intézmények reformjára van szükség.
Hooker úgy vélte, egyre inkább megfigyelhető Európában a gazdasági, az ipari, sőt a politikai hatalom egyes elemeinek „kiszervezése”. Szerinte ennek következtében a kontinens egyre kevésbé képes megvédeni magát, ipara pedig kiszolgáltatottabbá vált külső hatalmaknak.
Az államtitkár szerint egyre több hatáskör került át a szuverén államoktól olyan intézményekhez, amelyek már nem képesek megfelelően szolgálni azokat az embereket, akiknek védelmére létrehozták őket.
Ennek kapcsán a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) hozta fel példaként. Úgy vélte, a testület ma már kihívás az állami szuverenitással szemben, és eltávolodott eredeti feladatától, miszerint csak mint végső igazságszolgáltatási szerv kell működnie. Hozzátette: Washington szerint ellentétes a nemzetközi joggal, ha egy szerződésre hivatkozva a hozzá nem csatlakozott államokat próbálják bármire kötelezni.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) kapcsolatban Hooker azt mondta: Washington itt szintén reformokat szorgalmaz. Hozzátette, ezen a téren már kézzelfogható eredmények születtek, egyebek mellett a szervezet költségvetésének csökkentése.
A NATO-ról szólva hangsúlyozta: az Egyesült Államok a szövetség tagja marad. Donald Trump amerikai elnök és Marco Rubio külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washington nem készül kilépni a NATO-ból – húzta alá.
Allison Hooker üdvözölte azt a vállalást, amely szerint a NATO-tagállamok 2035-ig bruttó hazai termékük (GDP) öt százalékára emelik a védelmi és a védelemmel összefüggő kiadásaikat. Mint mondta, már nem pusztán a terhek megosztásáról, hanem azok áthelyezéséről is beszélni kell. Az Ukrajna elleni orosz háború szerinte egyértelműbbé tette az európai országok számára a védelmi képességek fejlesztésének szükségességét.
A NATO katonai képességeinek fejlesztését nevezte az egyik legfontosabb feladatnak, és külön kitért az Északi-sarkvidék védelmére, amely szerinte az észak-atlanti szövetség és az Egyesült Államok szempontjából egyaránt egyre fontosabb stratégiai térség.
Kínával kapcsolatban az államtitkár azt mondta, az Egyesült Államok folytatni kívánja a kereskedelmet Pekinggel, és a két ország között jó a kapcsolat, de Kína számos területen kihívást jelent. A kihívások között említette Oroszország támogatását az Ukrajna elleni háborúban, valamint az Iránnak nyújtott támogatást.
Közölte: az amerikai és a kínai elnök találkozni fog, de ez nem jelenti azt, hogy Washington ne védené határozottan nemzetbiztonsági érdekeit, beleértve a gazdaságot, az energetikát és a kiberbiztonságot.
Az Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea közötti együttműködésről szólva Hooker hangsúlyozta, Washington nem kezeli egységes csoportként ezt a négy országot, de szorosan figyelemmel kíséri együttműködésüket, mert annak hatása van a globális jólétre, a gazdasági és katonai biztonságra, valamint a nemzetközi stabilitásra.
Az amerikai külügyi államtitkár szerint a gazdasági biztonság és a nemzetbiztonság közötti határ mára gyakorlatilag megszűnt. Ezért biztonságos, diverzifikált, átlátható és külső nyomásnak ellenálló ellátási láncokra van szükség, különös tekintettel a kiemelten fontos nyersanyagokra és infrastruktúrára. Allison Hooker szerint ezen a területen is nélkülözhetetlen a transzatlanti együttműködés: az Egyesült Államok szövetségeseivel közösen kívánja biztosítani az ellátási láncokat, mert azok biztonsága a nemzeti ellenálló képesség alapvető feltétele.







