Kína a világ legnagyobb haditengerészeti ellátóhajóján dolgozik

A műholdfelvételek alapján egy új óriás szolgálhatja majd ki a kínai repülőgép-hordozó kötelékeket

Külföld
  • 2026.07.19. - 19:54
Cikk borítókép
Képünk illusztrációXinhua via AFP/Liu Fang

Kína minden eddiginél nagyobb haditengerészeti utánpótlás-szállító hajót épít, amely jelentősen növelheti a Népi Felszabadító Hadsereg Haditengerészetének (PLAN) óceáni műveleti képességeit – írta a The War Zone műholdfelvételek elemzésére hivatkozva. Az új hajó várhatóan a világ legnagyobb, kifejezetten tengeri utánpótlásra tervezett haditengerészeti egysége lesz, amely elsősorban a kínai repülőgép-hordozó kötelékek hosszú távú bevetéseit támogatja majd.

A hajó a Kuangcsou közelében fekvő Longhszüe-szigeten, a China State Shipbuilding Corporation (CSSC) egyik hajógyárában épül. A műholdképek szerint az építkezés legalább február óta zajlik, és az elmúlt hónapokban látványos előrehaladást ért el.

Az eddig ismert adatok szerint az új hajó mintegy 270 méter hosszú és 37 méter széles, vagyis még a jelenlegi kínai 901-es típusú ellátóhajóknál is jóval nagyobb. Összehasonlításképpen: a PLAN jelenlegi legnagyobb utánpótlás-hajói körülbelül 240 méteresek, az amerikai haditengerészet legújabb John Lewis-osztályú ellátóhajói pedig 227 méter hosszúak.

A hajótest középső részén jól láthatók azok a függőleges oszlopok, amelyek a tengeri üzemanyag- és készletátadásra szolgáló rendszerek jellegzetes elemei. A tatnál kialakított nagyméretű helikopterfedélzet és hangár lehetővé teszi a légi utánpótlást is, amikor a készleteket helikopterek szállítják át a hadihajókra.

A korszerű haditengerészetek számára az egyik legfontosabb képesség a tengeri utánpótlás biztosítása, hiszen enélkül a hadihajók rendszeresen kikötőbe kényszerülnek üzemanyagért, lőszerért és egyéb készletekért.

Ez különösen fontos Kína számára, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a távoli tengeri jelenlétre. A kínai repülőgép-hordozók – a jelenlegi három egység közül kettő biztosan – hagyományos meghajtásúak, így rendszeres üzemanyag-utánpótlást igényelnek. Emellett a hordozók fedélzeti repülőgépeihez is jelentős mennyiségű repülőgép-üzemanyag szükséges.

Az új ellátóhajó várhatóan nemcsak a repülőgép-hordozókat, hanem a rombolókat, fregattokat, valamint az új 075-ös és 076-os típusú partraszálló hadihajókat is képes lesz hosszabb időn keresztül kiszolgálni.

A The War Zone szerint az elmúlt évek közel-keleti eseményei jól mutatták, mennyire fontos a tengeri utánpótlás. Az amerikai haditengerészetnek például komoly nehézséget okozott az iráni támadások miatt veszélyeztetett kikötők pótlása, ezért új logisztikai megoldásokat kellett kidolgoznia a térségben működő flottacsoportok ellátására.

A tapasztalatok arra is rávilágítottak, hogy egy nagyhatalom tengeri műveleteinek sikerét nemcsak a hadihajók vagy a repülőgép-hordozók száma határozza meg, hanem az is, hogy ezeket milyen hatékony logisztikai háttér képes folyamatosan kiszolgálni.

Az új hajó jól illeszkedik Peking hosszú távú haditengerészeti stratégiájába. A PLAN az elmúlt években folyamatosan bővítette felszíni flottáját, miközben világszerte új kikötői és logisztikai kapcsolatok kiépítésén dolgozik. Ennek célja, hogy a kínai haditengerészet ne csupán a Dél-kínai-tengeren, hanem az Indiai-óceánon, a Csendes-óceán távoli térségeiben, sőt akár a Közel-Keleten vagy Afrikában is tartósan jelen lehessen.

A szakértők szerint az új óriási utánpótlás-hajó azt jelzi, hogy Kína már nem csupán modern hadihajókat épít, hanem azt a logisztikai infrastruktúrát is kialakítja, amely nélkül egy valódi globális haditengerészet hosszú távon nem működhet.

Reklám