Külföld
Rendkívüli parlamenti ülésen választanák meg az új koszovói köztársasági elnököt
Kedden lejár az új elnök megválasztásának határideje

Mivel kedden lejár az új elnök megválasztásának határideje, az ország egyre közelebb kerül az előrehozott parlamenti választásokhoz.
A Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) és a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) bejelentette, nem vesznek részt az ülésen, így nincs jelen kellő számú képviselő ahhoz, hogy meg lehessen tartani az ülést.
Albin Kurti miniszterelnök a parlament rendkívüli ülésének kezdetén kijelentette: ha nem sikerül megválasztani az államfőt, Koszovó sorozatban az ötödik választás felé halad. Hangsúlyozta, hogy a politikai kompromisszumnak demokratikusnak kell lennie, és nem válhat "alkuvá", amelynek célja a politikai szereplők pozícióba juttatása. Mint fogalmazott, a valódi kompromisszum két alapelvre épül: a választási eredmények tiszteletben tartására és az intézményi felelősségvállalásra.
Albin Kurti azt is hangsúlyozta, hogy Európában és talán a világon sincs példa arra, hogy a választásokon 51,1 százalékot szerző győztes párt arra kérje az ellenzéket: nevezzen meg három államfőjelöltet, és garantálja, hogy egyiküket megválasztják. Mindezek ellenére az ellenzék egyetlen nevet sem javasolt.
Albulena Haxhiu házelnök közölte: az ellenzék távolmaradása közvetlenül blokkolja az alkotmányos folyamatot, és szükségtelen politikai válságba sodorja az országot. Hivatkozott az alkotmánybíróság döntésére, amely szerint a képviselők kötelesek részt venni az üléseken és szavazni.
Vjosa Osmani elnök március 6-án oszlatta fel a parlamentet, hogy új választásokat írjanak ki, ám az alkotmánybíróság megsemmisítette a határozatot, és kimondta, a képviselőknek legkésőbb április 28-ig kell megválasztaniuk az új elnököt. Az alkotmánybíróság döntése szerint, ha a határidőig nem választják meg az új államfőt, a parlament automatikusan feloszlik, és 45 napon belül előrehozott parlamenti választásokat kell tartani.
Az elnök megválasztásához az első két fordulóban a 120 képviselő kétharmadának támogatása szükséges (81 szavazat), a harmadik fordulóban pedig elegendő a 61 szavazat is, ugyanakkor az ülés megtartásához legalább 80 képviselőnek jelen kell lennie.
Koszovóban legutóbb tavaly decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, amelyet az Önrendelkezés nyert meg a szavazatok 51 százalékával. Albin Kurtit ezt követően februárban választotta miniszterelnökké a parlament.
Az előző, 2025. februári választáson szintén az Önrendelkezés szerezte a legtöbb voksot, ám a kormányalakítási kísérletek rendre kudarcot vallottak, ami hónapokra politikai patthelyzetbe sodorta az országot. A decemberi előrehozott választástól a válság feloldását remélték.
