Külföld
Sok intézményben elmaradt a tanítás
Körülbelül 3 ezer tanuló számára maradt el a városban a szerdai tanítás

Az önkormányzat közleménye szerint óvintézkedésként döntöttek a tanítás felfüggesztése miatt. Jörgen Olsson, az önkormányzat szolgáltatási igazgatója elmondta, hogy a diákok között hétfőn terjedtek el az első aggodalomra okot adó információk, amelyekről az önkormányzat másnap értesült.
Jimmy Spolander, a rendőrség egyik tisztségviselője a sajtóval azt közölte, hogy "a fenyegetés jellegéről nem árulhat el részleteket, mert a nyomozás folyamatban van".
A svéd sajtó értesülései szerint a mintegy 45 ezer lakosú, Stockholmtól mintegy 220 kilométerre észak-nyugatra található Borlängéban öt magániskola is úgy döntött, hogy szerdára bezár.
Az SVT tévécsatorna információi szerint körülbelül 3 ezer tanuló számára maradt el a városban a szerdai tanítás.
