Külföld

Megtartották Nicolás Maduro második bírósági meghallgatását

Az ügyvédi díjak megfizetése körül kialakult vita állt Nicolás Maduro megbuktatott venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores második bírósági meghallgatásának középpontjában csütörtökön.

Megtartották Nicolás Maduro  második bírósági meghallgatását
Nicolas Maduro venezuelai elnököt (k) DEA ügynökök kísérik
Fotó: AFP/X/Rapid Response 47

Maduro ügyvédei arra hivatkozva kérték a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt indított eljárás beszüntetését, hogy az amerikai kormány szankciókkal blokkolta a védelem pénzforrásait, elvágva őket a venezuelai közpénzektől, és megsértve ezzel az amerikai alkotmányban rögzített jogot a szabad ügyvédválasztáshoz. A jogi képviselők hangsúlyozták, hogy Maduro és Flores nem tudják maguktól megfizetni a védelem költségeit.

Alvin Hellerstein illetékes bíró kétségbe vonta az ügyészség azon érvelését, miszerint a pénzeket nemzetbiztonsági okokból zárolták. Hellerstein hangsúlyozta, hogy Maduro és Flores, akik rabruhákban jelentek meg a manhattani szövetségi bíróságon tartott meghallgatáson, már nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. „Az a jog, amelyről itt most szó van, és amely más jogok felett áll, az az alkotmányban rögzített ügyvédi képviselethez való jog” - húzta alá, hozzátéve, hogy Maduro megbuktatása óta az Egyesült Államok már több szankción is lazított a latin-amerikai országgal szemben.

Hellerstein egyben bejelentette, hogy egy későbbi időpontban fog döntést hozni az ügyvédi díjak megfizetésének kérdéséről, illetve egy esetleges újabb bírósági meghallgatás időpontjáról is később ad majd tájékoztatást.

Az amerikai hadsereg különleges alakulatai január 3-án fogták el Caracasban a 63 éves Madurót és a 69 éves Florest, majd New Yorkba szállították őket. A többi között narkóterrorizmussal és kábítószerkereskedelemmel vádolják őket. Mindketten ártatlannak vallották magukat. Maduro ügyvédje, Barry Pollack, aki a Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t is képviselte, bejelentette, hogy visszaléphet az ügytől, ha nem fizetik meg.

A bíróság épülete előtt Maduro ellenzőinek és híveinek tucatjai gyűltek össze. A rendőrségnek kellett közbelépnie és szétválasztania a tüntetőket.

Kapcsolódó írásaink