Külföld
Zelenszkij és Donald Tusk sürgős nyilatkozatot adtak ki
A megállapodás értelmében közös biztonság épül

Donald Tusk Kijevbe utazott, ahol megerősítette: Ukrajnával közös fegyvergyártásba kezdenek, részben uniós forrásból, és folytatják a fegyverszállításokat az Oroszország elleni háborúhoz.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök kijelentette: Lengyelország és Ukrajna együttműködésének gyakorlati szintre kell lépnie, ennek érdekében pedig szándéknyilatkozatot írtak alá, amely már nem csupán politikai szándékokat rögzít, hanem konkrét együttműködés felé vezető átmenetet jelent.
Ez volt a célunk hónapok óta. Beszéltünk róla, és sokat dolgoztunk azon, hogy a lengyelországi és ukrajnai vállalatok közötti közös termelés, vagyis a védelmi anyagok közös gyártása valósággá váljon, és hogy eltűnjenek azok az akadályok, amelyek eddig lehetetlenné vagy nehézzé tették a technológiacserét
– mondta Tusk, majd hozzátette: „Ez a szándéknyilatkozat új lehetőségeket nyit. Együtt fogunk működni, és ezt a közös biztonságunk érdekében hatékonyan meg is tudjuk tenni, a SAFE-program keretében is.”
A lengyel kormányfő szerint a megállapodás eredményeként európai, lengyel és ukrán forrásokból közös biztonság épül:
Amit most elérünk, az az, hogy európai pénzből, lengyel pénzből és ukrán pénzből közös biztonságot fogunk építeni – és már építünk is. Mindenki nyerni fog vele: Ukrajna és Lengyelország biztonsága erősödik, és közben létrejön egy modern védelmi ipar. Ez a jövő szempontjából üzletileg is jó Lengyelországnak és Ukrajnának.
A miniszterelnök kitért az Ukrajna újjáépítéséről szóló konferenciára is, amelyet Gdańskban, a szülővárosában rendeznek meg. Hangsúlyozta: a helyszín személyes okokból is fontos számára, de ennél lényegesebb, hogy aktívan részt kíván venni a konferencia munkájában, amelyet minden szempontból kivételes eseménynek tart – írta meg az Origo.
„De ez nemcsak a pozitív érzelmekről szól, hanem közös projektekről is. Zelenszkij elnökkel ma abban állapodtunk meg, hogy Gdańskban a világ minden tájáról érkező partnerekkel nemcsak a tervekről beszélünk, hanem összefoglaljuk a lengyel–ukrán együttműködés első konkrét eredményeit is. Emellett dolgozni fogunk Ukrajna további fegyverellátásán és az Oroszország elleni háborúban nyújtott támogatáson is” – mondta Tusk.
