Külföld
Figyelmeztettek a Japán elleni atomtámadás túlélői
A világ nem értette meg az atomfegyverek súlyosságát.

Tanaka Terumi, A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás túlélőinek szervezete, a 2024-ben Nobel-békedíjjal is jutalmazott Nihon Hidankjo társelnöke hangsúlyozta: a világ nem értette meg a helyzet súlyosságát.
„A jelen helyzetet látva az az érzésem, hogy a nem túl távoli jövőben tényleg ki fog törni egy atomháború és a pusztulás felé masírozunk” – szögezte le más aktivistákkal közösen tartott sajtótájékoztatóján Tanaka.
A 93 éves társelnök elmondta azt is, aggodalmat kelt benne, hogy szerinte az atomfegyverekkel rendelkező országok állampolgárai nem igazán gondolnak bele ezen fegyverek létezésébe.
„Esetleg még annak a bizonyítékát is látják bennük, hogy nagyhatalmak; ez pedig óriási hiba” – tette hozzá.
Az 1945. augusztus 6-i hirosimai atomtámadás mintegy 140 ezer, a három nappal később Nagaszakira ledobott atombomba pedig 74 ezer ember életét oltotta ki.
Japán ezt követően augusztus 15-én letette a fegyvert.
Az atomfegyverek betiltásáért küzdő aktivisták világszerte aggodalmukat fejezeték ki az Új START egyezmény lejárta miatt, amely szerintük új fegyverkezési verseny nyitánya lehet, valamint fegyverarzenálja bővítésére ösztönözheti Kínát is. A japán aktivisták továbbá azt vetik Tokió szemére, hogy nem tett hatékony lépéseket a kelet-ázsiai fegyverkezési verseny csökkentésére, illetve törekvéseibe nem vonta be Pekinget.
A japán kormány hangsúlyozta: folytatja szoros együttműködését az Egyesült Államokkal a nukleáris fegyverekre vonatkozó ellenőrzés keretrendszere kidolgozása ügyében.
