Külföld

Szeparatisták elleni művelet Pakisztánban

Több mint 200 szeparatista fegyveressel végzett a hadsereg

A pakisztáni hadsereg csütörtökön bejelentette, hogy befejezte a a délnyugati Beludzsisztán tartományban egy hete indított biztonsági műveletét, amely során 216 szeparatista fegyveressel végzett.

Szeparatisták elleni művelet Pakisztánban
A pakisztáni hadsereg több mint kétszáz szeparatista fegyveressel végzett
Fotó: AFP/Banaras Khan

A tájékoztatás szerint a műveletben a hírszerzés és az ország rendvédelmi szervei is részt vettek.

A szeparatista Beludzsisztáni Felszabadítási Hadsereg (BLA) a hét végén hajtotta végre a rossz biztonsági helyzetű tartomány történetének egyik legnagyobb akcióját, amely során több iskolán, bolton, bankon és rendőrörsön, valamint kormányhivatalon ütött rajta. A lázadóknak emellett három napra sikerült ellenőrzésük alá vonni Núski városát, ahonnan végül helikopterek és drónok segítségével űzték ki őket.

A hadsereg adatai szerint az összehangolt támadássorozatban a biztonsági erők 22 tagja és 36 civil vesztette életét.

Az Iránnal és Afganisztánnal határos Beludzsisztán tartomány természeti erőforrásokban gazdag terület, egyben Pakisztán legnagyobb és legszegényebb tartománya. Beludzs szeparatisták évtizedek óta harcolnak a nagyobb önrendelkezésért, illetve azért, hogy több részesedést kapjanak a régió erőforrásaiból származó jövedelmekből.

Kapcsolódó írásaink