Külföld

Csempészetben vettek részt az izraeli katonák

Tiltott termékek Gázába csempészésével vádolt meg szerdán az izraeli ügyészség 12 izraeli állampolgárt, köztük tartalékos katonákat.

Csempészetben vettek részt az izraeli katonák
Megjött az áru! (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Stock Trek Images/Ofer Zidon

A vádiratban szereplő bűncselekmények az ellenség segítése háború idején, terrorista tevékenység finanszírozása, csalás és vesztegetés. A vádlottak egy része tartalékos katona, a többiek pedig arab, illetve zsidó izraeliek. A hadsereg Gázai övezeti hadműveleteit kihasználva jutottak be be a területre. Volt olyan eset, amikor a hadművelethez tartozó tevékenységnek álcázták tettüket. Az ügyészség szerint a vádlottak „tisztában voltak annak veszélyével, hogy a tiltott áruk a Hamászhoz kerülnek, és hogy ezzel segítik a palesztin iszlamista terrorszervezetet Izrael elleni háborújában”.

Az egyik esetben Becalel Zini, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetőjének, Dávid Zininek a testvére 15 ezer sékel (mintegy másfél millió forint) kenőpénzt fejében a saját járművével juttatott be árut (cigarettát), a Gázai övezetbe. Ellene csütörtökön nyújtanak be vádiratot. A vádiratok szerint tavaly nyár óta folyt ez a csempésztevékenység: cigarettát, mobiltelefont, kommunikációs kábeleket, autóalkatrészeket és más termékeket vittek be az övezetbe. A gyanúsítottakat december 19-én vették őrizetbe, amikor egy csempészáruval tele teherautóval próbáltak meg bejutni. A teherautóban cigaretta, fűtőberendezések, akkumulátor, napelemkábelek, több száz telefon, autóalkatrészek, gáztűzhelyek voltak. A teherautóban utazók mind a vádlottak között vannak, és közülük legalább egy az izraeli hadsereg egyenruháját viselte. A csempészetben a hadsereg belső viszonyait jól ismerő tartalékos katonák kenőpénz fejében vettek részt, és ők gondoskodtak arról, hogy az akciókhoz katonai járműveket használjanak.

A csempészendő árut általában ciszjordániai palesztin kereskedők szerezték be, akik előre egyeztettek gázai kapcsolattartó embereikkel az igényekről. A csempészárut egy átadási pontra szállították az izraeli oldalon, ahol raktározták, szétválogatták, újracsomagolták és álcázták, például más termék kartondobozaiba tették őket. A vádirat hangsúlyozza, hogy a „Gázába bejutó áruk feletti ellenőrzés a háború kitörése óta különösen fontos volt a Hamász számára.”

A becsempészett termékek egy részét közvetlenül katonai tevékenységhez használták, más részét a lakosságnak értékesítették, és ezek a bevételek tették lehetővé többek között aktivistáik kifizetését és új fegyveresek toborzását. A dohány és a cigaretta becsempészése a háború kezdete óta összesen több száz millió sékelt (több ezer millió forintot)hasznot hozott a Hamásznak, és hoz

Kapcsolódó írásaink