Külföld

Sikerült lezárni egy csempészútvonalat az ázsiai országokból

Jelentette be Fehéroroszország

A fehérorosz rendvédelmi szerveknek a Minszki régióban sikerült lezárniuk egy ázsiai országokból származó illegális migránsok becsempészésére szolgáló útvonalat – közölte hétfőn a fehérorosz belügyminisztérium sajtóosztálya.

Sikerült lezárni egy csempészútvonalat az ázsiai országokból
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

A tájékoztatás szerint a leleplezett embercsempészettel a Minszki régió egyik 65 éves lakosa, 20 éves fia és 35 éves lánya foglalkozott. „Mindannyian munkanélküliek voltak, az apa és a lánya ellen kábítószer-bűncselekmények miatt eljárás folyik. Más bűnrészesekkel együtt szervezték a külföldiek bejutását hazánk területére. Segítettek nekik Oroszországból az ellenőrzőpontok mellett átjutni, elszállásolták őket egy magánházban Minszk közelében, és tanácsokat adtak nekik a titoktartás szabályairól. Az illegális bevándorlók végső célja az Európai Unió volt” – ismertette a minszki tárca.

A minisztérium szerint a bűnözők szolgálataikért fejenként legalább 100 dollárt szedtek be klienseiktől. Közölték, hogy egyelőre még vizsgálják, hány migránsnak nyújtottak segítséget.

A fehérorosz belügyminisztérium Hiúz különleges egységének erőteljes támogatásával sikerült elcsípni a bűnözőket és hét „ügyfelüket”. A nyomozók büntetőeljárást indítottak illegális migráció szervezése miatt. A hatóságok jelenleg a migránsok kiutasításán és a bűncselekményben részt vevő minden személy azonosításán dolgoznak.

A fehérorosz belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy az ország nyitva áll a külföldi vendégek előtt. „Ugyanakkor a bevándorlási jogszabályok megszegése nem kerüli el a rendvédelmi szervek figyelmét” – szögezte le a tárca.

Kapcsolódó írásaink