Külföld
Veszélyben a mullahok hatalma Iránban – nagy változások jöhetnek
Az iráni tüntetések a „látszat néha csal” tipikus esete. A felületes szemlélő csak a súlyos gazdasági helyzetre vezeti vissza a százezres utcai demonstrációkat, a több ezer halálos áldozatot. Nem vitás, a perzsa államban tavaly december óta tartó lázadásszerű eseményeket az váltotta ki, hogy az infláció éves szinten 40-50 százalék között mozog, de az élelmiszerek esetében napról napra többet kell fizetni, az áremelkedés itt már elérte a 70 százalékot.
A nemzeti valuta, a riál gyorsan veszít az értékéből.
Ez a gazdasági „töréspont” szolgált közvetlen kiváltó okként, az emberek már nem tudják eltartani saját magukat és családjukat. Bár a tüntetések gazdasági okokkal indultak, gyorsan politikai követelésekbe csaptak át.
Az utcára vonuló elégedetlen emberek már nem csupán jobb gazdasági helyzetet akarnak, hanem teljes politikai reformot, sőt a rezsim megdöntését is. Az utcai jelszavakban megjelentek az ország vezetése elleni kritikák, beleértve a legfelső vallási vezetőt is.
A tömegdemonstrációk gyengesége, hogy decentralizáltak, nincs egy központi vezetőség, amely koordinálna a társadalmi elégedetlenség okozta megmozdulásokat.
A hatalom keményen lépett fel, közölte, hogy a letartóztatottakat gyorsított bírósági eljárás alá vetik és a halálos ítéleteket végrehajtják. Erre reagálva Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok „nagyon keményen fog fellépni” Iránnal szemben, ha kivégzi a tüntetőket.
Itt érkeztünk el a lényeghez. Igaza lehet azoknak, akik állítják: a Trump–Putyin tavaly augusztusi alaszkai találkozóján – amit hivatalosan azért tartottak, hogy az ukrajnai helyzetről egyezkedjenek – éppen a háborúról eshetett a legkevesebb szó. Az igazi téma az érdekszférák egymás közötti elosztása lehetett. Iráni, ahol a feszültség, alapvetően a siralmas gazdasági helyzet okán eszkalálódott, mindkét nagyhatalom célkeresztjében van.
Moszkvának már most bensőséges kapcsolata van Teheránnal, míg Washington szeretné, ha vissza tudná állítani a sah 1979-es bukása előtti állapotot, amikor neki volt bizalmas viszonya Iránnal.
De nem csak arról van szó, hogy melyik nagyhatalom érdekszférájába kerül Irán. Sokkal több forog kockán.
A BRICS országok – Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika –, illetve a hozzájuk csatlakozni kívánó államok, elkezdték kifejleszteni saját digitális valutájukat, az unitot. Ezt amolyan ellen-dollárnak szánják, mivel a globális kereskedelem nagy részét még ma is az amerikai fizetőeszközben számolják el. Addig is, amíg a unit bevezetésre kerül, a szervezet tagjai, illetve a hozzájuk közel álló államok külön-külön fejlesztik saját központi banki digitális valutáikat.
Mindez azt jelenti, hogy a dollárellenes „csapat” kezd leszakadni az amerikai fizetőeszközben való egymás közötti elszámolásról. Ez viszont csökkenti a dollár iránti keresletet. Oroszország és Törökország már most saját valutáikban – rubel, török líra – számolnak el egymással.
A dollár értékének amortizálási kísérlete nem napjainkban kezdődött, most „csak” szervezettebbé kezd válni.
Moammer Kadhafi líbiai vezető 2011-es bukását, a nemzetközi haderő ellene való fellépést sem az okozta, hogy hazája híján volt a globális Nyugat által gyakorolt liberális demokráciának. A feszültség abból eredeztethető, hogy Kadhafi a líbiai olaj ellentételezésért nem fogadott el dollárt, vagy eurót, hanem aranyat követelt cserébe.
A líbiai vezető sem magától találta fel a „spanyolviaszt”, mert a 2003-ban hasonló körülmények között megbuktatott Szaddám Husszein iraki elnököt sem azért buktatták meg az amerikaiak. mert sanyargatta saját népét.
Neki sem kellett a dollár és az euró az iraki olajért.
Ha ez a tendencia folytatódik és újabb és újabb teret nyer, akkor ez mindenképpen negatív hatással lesz a dollár globális árfolyamára. Annál is inkább, mert például Kína, amely az iráni olajnak csaknem 90 százalékát az amerikai szankciók miatt kerülő úton veszi meg, a jelentős mennyiség miatt Washington számára nem elhanyagolható tényező.
Most arról már nem is beszélve, hogy Iránnak komoly hatása van az állandó feszültségben élő több közel-keleti országra. A Hamász nem merte volna megcsinálni a 2023. október 7-ei Izrael elleni támadást, ha nem tudja maga mögött Irán támogatását.
Mindent összevetve, tehát most Teheránban attól tartanak, hogy ott is megismétlődhet a líbiai, iraki, vagy a közelmúltbeli venezuelai eset.
Az iráni tüntetések kimenetelének az is a tétje, hogy melyik nagyhatalom fogja a jövőben a kezét a közel-keleti válság ütőerén tartani.
És mit látunk most: The Washington Post ezt jelentette: Néhány nappal azelőtt, hogy december végén kitörtek volna a tüntetések Iránban, izraeli tisztviselők Oroszországon keresztül tájékoztatták az iráni vezetőket, hogy nem támadják meg Iránt, ha az nem kezdeményez akciót Izrael ellen. Irán orosz csatornákon keresztül válaszolt, hogy tartózkodik a megelőző csapástól.
Vagyis a háttérben egy olyan átrendeződés kezdetét véljük felfedezni, amely adott esetben a Közel-Keleten átrendezheti a geostratégiai erőviszonyokat.
