Külföld
Bizalmatlansági indítvány Ursula von der Leyen ellen?
Dömötör Csaba hangsúlyozta: „áll a bál” a Mercosur-megállapodás miatt

Magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba hangsúlyozta: „áll a bál” a Mercosur-megállapodás miatt, mivel az megnyitná az uniós piacokat a dél-amerikai óriásgazdaságok előtt.
Ursula von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná – hívta fel a figyelmet. A Patrióta EP-frakció többek között ezért nyújt be ellene bizalmatlansági indítványt – tájékoztatott. Elmondta, a bizalmatlansági indítványt már a jövő heti plenáris ülésen napirendre tűzhetik.
„A megállapodást több okból is ellenezzük” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd részleteket közölve elmonda: a piacnyitás azt eredményezi, hogy az európai gazdáknak a dél-amerikai óriáscégekkel kell majd felvenniük a versenyt. A Mercosur-országok esetében a világ legnagyobb agrárexportőreiről van szó, 22 milliárd eurónyi Dél-Amerikából származó import áll szemben 3-4 milliárd eurónyi uniós kivitellel. Ez az olló a megállapodással csak tovább nyílhat – jegyezte meg.
Magyar szempontból az EP-képviselő kiemelte: a baromfi, a méz és az etanol ágazatok a leginkább kitettek a megállapodás káros következményeinek. Súlyosbító körülménynek nevezte, hogy a dél-amerikai termelőkre nem vonatkoznak ugyanazok a szigorú környezetvédelmi szabályok, melyek az európai termelőkre és gazdákra vonatkoznak. Az EU-n kívüli termelők ráadásul – mint kiemelte – számos olyan vegyi anyagot használnak, számos olyan eljárást alkalmaznak, amelyek az EU-ban tiltottak egészségkárosító jellegük miatt. További súlyosbító körülményént említette azt is, hogy a piacnyitással egy időben az Európai Bizottság 20 százalékkal akarja csökkenteni az agrártámogatásokat az új uniós hosszútávú költségvetésben.
„Az innen elvett összeget belerakják a háborús kasszába. Ilyen körülmények között nem véletlen, hogy Belgiumban is tüntetnek, Olaszországban is tüntetnek a gazdák, Lengyelországban is tüntetnek a gazdák, Párizsban is tüntetés zajlik, és jövő héten az EP strasbourgi plenáris ülése idejére is nagy gazdatüntetést szerveznek” – fogalmazott.
„Számtalan ügy van, ami miatt nem bízunk abban, hogy az Európai Bizottság elnöke a jövőben jól tudja végezni a munkáját, merthogy már eddig is óriási károkat okozott” – fogalmazott Dömötör Csaba, majd úgy folytatta: „nem beszélve arról, hogy az egész uniós költségvetést alá akarja rendelni a mérhetetlenül káros háborús mániának”.
Kiemelte: Ukrajna már most benyújtja a számlát, mely szerint óriási összeget, 800 milliárd dollárt kellene állnia az európai adófizetőknek. A probléma az, hogy az Európai Bizottság ennek az igénynek meg is akar felelni.
Azonban – mint kiemelte – „kiürült a kassza”, ezért kellett legutóbb a tagállamok vezetőinek közös uniós hitelfelvételről dönteniük. Magyarország azonban ebben nem vesz részt – szögezte le.
Az uniós programokkal együtt, amelyekre Ukrajna tagjelöltként vagy tagként jogosult lesz, akár az uniós költségvetés 20 százaléka is Ukrajnába mehet. „Az brutális összeg, miközben az európai gazdaság gyengélkedik” – fogalmazott.
Ezeket az összegeket – mint kiemelte – valahonnan el kell venni, ezért Brüsszel megszorító javaslatokkal, követelésekkel áll Magyarország elé is.
„A hivatalos dokumentumokban világosan ott szerepel, hogy bele kellene nyúlnunk a családi adókedvezménybe, a progresszív adózást kellene bevezetni, ami magasabb adókulcsokat jelent, a 13. meg a 14. havi nyugdíj szerintük nincsen rendben, be kellene vezetni vagyonadót” – fogalmazott Dömötör Csaba.
A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy az EU és Ukrajna között már életbe lépett kereskedelmi megállapodás is súlyos károkat okoz a magyar gazdáknak. Drasztikusan megemelték a vámmentesen behozható búza-, kukorica-, baromfi-, méz- és tojáskvótákat, ráadásul azt a jogot is elvitatják, hogy egy tagállam egyoldalúan korlátozó intézkedéseket hozzon, például behozatali tilalmat vezessen be, mint ahogy azt a magyar és a lengyel kormány korábban megtette – hangsúlyozta.
