Külföld

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek

A két testvér hónapokig dolgozott a merényletterven

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánított bűnösnek kedden az északnyugat-angliai Preston koronabíróságának esküdtszéke. A bíróság február 13-án mond ítéletet a három vádlott felett.

Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek
Az „antiszemitizmus öl” feliratú tábla a hanukai gyertyagyújtáson Londonban
Fotó: AFP/Carlos Jasso

A vádirat szerint a három férfi – köztük két testvér – Manchesterben akarta elkövetni a terrorcselekményt.

A Preston közelében fekvő nagyváros rendőrségének keddi tájékoztatása szerint az elsőrendű vádlott, Walid Saadaoui még 2023 végén vette fel a kapcsolatot a merényletterv ügyében egy online felületen valakivel, akiről azt hitte, hogy hozzá hasonló szélsőséges nézeteket vall a zsidósággal szemben.

Az illető azonban valójában a brit elhárítás (MI5) titkos műveleti ügynöke volt, aki a bírósági eljárás során – tényleges személyazonosságának védelmében – csak a „Farouk” álnéven szerepelt.

Walid Saadaoui és testvére, Bilel Saadaoui arra a meggyőződésre jutott, hogy „Farouk” automata lőfegyvereket tud Nagy-Britanniába csempészni, és a két terroristajelölt ezekkel a fegyverekkel akarta elkövetni a támadást a manchesteri zsidó közösség ellen.

A két testvér hónapokig dolgozott a merényletterven, felderítő tevékenységet végzett különböző manchesteri zsidó intézmények környékén, és a délkelet-angliai Dover kikötőjébe is ellátogattak, abban a hiszemben, hogy „Farouk” majd ott csempészi be Nagy-Britanniába a lőfegyvereket.

Walid Saadaoui a rendőrségi vizsgálat szerint végül nem testvérével, hanem egy Amar Hussein nevű harmadik személlyel akarta végrehajtani a támadást.

A két terrorista hozzájutott két gépfegyverhez, egy félautomata kézifegyverhez és csaknem kétszáz töltényhez, de a bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy ezeket a fegyvereket és a muníciót a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztályának északnyugat-angliai tagozata szállította, és az ügyosztály emberei a nap 24 órájában figyelték a fegyverek hollétét.

Walid Saadaouit végül 2023. május 8-án vették őrizetbe Manchester egyik városrészében, Boltonban. A fegyverek Saadaoui autójának csomagtatójában voltak.

Husseint és Bilel Saadaouit percekkel később a közelben szintén elfogták.

A tárgyaláson elhangzott: Walid Saadaoui, a merénylet főszervezője közölte „Faroukkal”, hogy első számú célpontjának a manchesteri zsidókat tekinti, „de ha sikerül keresztényeket is megölni, az pótlólagos jutalom lesz”.

A három vádlott bűnössé nyilvánítása utáni nyilatkozatában Sir Stephen Watson, a manchesteri rendőrség főparancsnoka úgy fogalmazott, hogy a terroristajelöltek zsidógyűlölete nem ismert határokat, és tömegmészárlásra készültek a manchesteri zsidó közösség ellen.

Watson helyettese, Rob Potts, az északnyugat-angliai terrorizmusellenes rendőrségi ügyosztály műveleti főnöke az esküdtszék keddi döntése után kijelentette: ha a merénylettervet sikerült volna végrehajtani, az potenciálisan minden idők egyik legvéresebb nagy-britanniai terrortámadásának bizonyulhatott volna.

Manchesterben már ősszel is volt egy antiszemita indíttatású terrorcselekmény.

Október 2-án, jóm-kipúr napján – a zsidó vallás legfontosabb ünnepén – egy szíriai származású brit állampolgár, a 35 éves Jihad Al-Shamie gázolásos és késeléses merényletet követett el a város legnagyobb, Heaton Park Hebrew Congregation nevű zsinagógájánál.

Abban a támadásban ketten életüket vesztették, négyen súlyosan megsebesültek, a támadót a perceken belül kivonuló fegyveres rendőri egységek a helyszínen agyonlőtték.

Kapcsolódó írásaink