Külföld

Ausztráliába látogat az izraeli elnök

A Bondi Beachen elkövetett vérengzés merénylőit az Iszlám Állam terrorszervezet ideológiája mozgatta

Ausztrália hivatalosan is meghívta az országba Jichák Hercog izraeli államfőt, a meghívását Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök jelentette be kedden az X-en. Hercog irodája később bejelentette, hogy az elnök elfogadta a meghívást és „a lehető leghamarabb” eleget tesz a felkérésnek.

Ausztráliába látogat az izraeli elnök
Ausztrália miniszterelnöke, Anthony Albanese (k) és felesége, Jodie Haydon (b) részt vesz a 2025. december 21-én Sydney-ben, a Bondi Beach-en tartott megemlékezésen, amelyen a lövöldözés áldozatainak állítanak emléket
Fotó: Saeed KHAN / AFP

A hivatal bejelentette, hogy az elnök és Albanese telefonon beszélt egymással. A tájékoztatás szerint Albanese ismét mély megdöbbenését fejezte ki a helyi zsidó közösség ellen a sydney-i Bondi Beachen elkövetett vérengzés miatt, amely során két férfi – egy apa és fia – 15 embert megölt, többeket pedig megsebesített. A hatóságok szerint a merénylőket az Iszlám Állam terrorszervezet ideológiája mozgatta.

Hercog a maga részéről hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Canberra minden szükséges intézkedést meghozzon az antiszemitizmus „veszélyes és példa nélküli” növekedése, valamint a szélsőséges, dzsihadista eszmék terjedése ellen.

Az izraeli elnököt az ausztráliai zsidó közösség is látogatásra hívta. Időpontot egyelőre nem tűztek ki.

Kapcsolódó írásaink