Voltak, akik aggódva, voltak, akik reménykedve várták a vasárnap megtartott ukrajnai rendkívüli parlamenti választásokat, amelyeket Petro Porosenko államfő annak reményében írt ki, hogy megszabadul legnagyobb riválisaitól, illetve a Viktor Janukovics egykori elnökhöz hű erőktől. A számokat nézve azonban úgy tűnik, Ukrajna népének majdnem a felét bármi más sokkal jobban foglalkoztatja, mint az, hogy véleményt nyilvánítson.
Ugyanis a választási hajlandóság alig haladta meg az 52 százalékot. És persze magyarázza ezt az adatot, hogy mintegy hárommillió polgár nem szavazhatott (hiszen Kelet-Ukrajnában vagy nem nyíltak meg a szavazóhelyek, vagy lőtték azokat), sokan pedig nem is voltak hajlandóak véleményt nyilvánítani, a tény attól még tény marad: az ország lakosságának 47,2 százaléka nem voksolt.
Persze, az eredményeket látva mindenki azt emeli ki, ami neki megfelel. Porosenko azt, hogy a szavazók nagy többsége „visszavonhatatlanul megerősítette Ukrajna európai irányultságát”, meg azt, hogy meghatalmazást kapott a halaszthatatlan reformok megkezdésére. Csak éppen kérdéses, hogy ez a „nagy többség” hogyan fog reagálni ugyanezekre a reformokra. És persze az is kérdéses, hogy Porosenkónak sikerül-e rövid, nagyon rövid időn belül biztosítani a téli gázellátást, kezdeni valamit a szinte működésképtelen gazdasággal, a rendszeressé váló áramszünetekkel, vagy az első rendezési kísérletek ismét erőszakba fulladnak-e.
Nagyon úgy néz ki, hogy valamilyen megállapodást csak kell kötni Moszkvával. Akárki legyen is Kijevben hatalmon. És éppen azért, hogy hatalmon maradhasson.
