Trieszt lakói több mint egy évszázada egy rendkívül különleges rituálét követnek, amikor frissítő megállót iktatnak be a nyári melegben. Az észak-olaszországi kikötővárosban található La Lanterna – helyi nevén az El Pedocin – ugyanis Európa utolsó olyan megmaradt, hivatalos strandja, ahol a nemek szigorúan el vannak különítve egymástól.
A városi strandra érkezők először egy ablaknál váltják meg a jellegzetesen olcsó, 1,20 eurós belépőjegyet, majd két külön ajtón lépnek be: a nők balra, a férfiak jobbra indulnak. Az öltözők után a kavicsos partra lépve a látogatókat egynemű társaságok veszik körül: bikiniben beszélgető nők vagy kártyázó férfiak csoportjai, akik a háromméteres betonfal miatt soha nem találkoznak a parton. Ha valaki mindenképpen a túlsó nemhez tartozó társával szeretne beszélni, arra csak a nyílt vízen, a hullámtörőn túl van lehetősége.
Egy botrány, ami a visszájára sült el
A helyiek által imádott intézmény idén nyáron a nemzetközi hírek címlapjára került, miután két milánói turista látogatott el a strandra. Miután egy másik vendég tájékoztatta őket a nemek szerinti szegregáció szabályáról, a női turista „abszurdnak és középkoriálisnak” nevezte a rendszert, és azonnal visszatérítést követelt.
Az eset azonban hatalmas reklámot hozott a helynek: az incidens óta a jegyeladások több mint 50 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a 2025 júliusi 34 885-ről 2026 júliusára 53 610-re ugrva. A triesztiek ugyanis mélységesen ragaszkodnak a hagyományhoz.
Az Osztrák–Magyar Monarchia öröksége
Az El Pedocin régebb óta része Triesztnek, mint ahogy a város Oisztországhoz tartozna. A tengeri fürdő (bagno marino) valamikor az 1800-as évek vége és az 1900-as évek eleje között nyitotta meg kapuit, amikor Trieszt még az Osztrák–Magyar Monarchia negyedik legnagyobb városa és elsődleges tengeri kikötője volt. A hely bizarr nevét – Pedocin, azaz „tetű” – valószínűleg attól kapta, hogy a régmúltban a lovakat tisztogatták és fertőtlenítették a part ezen szakaszán.
Katia Pizzi, a Londoni Egyetem olasz tanulmányok tanszékének vezetője szerint a strand szorosan összefonódik Trieszt női emancipációjának történetével. A Monarchia idején a város kulturálisan rendkívül fejlett volt, és a nők magas szintű oktatásban részesültek. Mire Trieszt 1918-ban Olaszországhoz került, a helyi nők már erős öntudattal és modern szemlélettel bírtak.
A nők szabadságának és biztonságának szimbóluma
Bár a modern kor embere számára elsőre furcsának tűnhet a szétválasztás, a triesztiek határozottan elutasítják, hogy a fal lebontását szorgalmazzák.
Micol Brusaferro helyi újságíró és író, aki könyveket is szentelt a strandnak, így fogalmaz: „A turista, aki kritizálta, nem Triesztből származott, és nem tudja, mitä jelent ez a triesztieknek. Ez nem szexista; a szabadság szimbóluma. Itt a nők kedvükre beszélgethetnek, megoszthatják intim dolgaikat anélkül, hogy a férfi tekintetektől kellene tartaniuk.”
A nők oldalán a kisgyerekes anyukák mellett a belvárosban dolgozó nők is gyakran beugranak egy hosszabb ebédszünetre. Mint mondják, itt senki sem kritizálja őket a külsejük vagy az alakjuk miatt, teljes a nyugi és a komfortérzet. A férfiak oldalán ezzel szemben főként idősebb kártyázó urak, kikötői munkások, valamint mozgássérült látogatók fordulnak meg – a férfi oldal ugyanis teljesen akadálymentesített – írja a CNN.
A helyiek egybehangzó véleménye szerint az El Pedocin nem a bigottság utolsó bástyája, hanem a függetlenség, a történelmi folytonosság és a triesztiek egyedi, szókimondó karakterének a jelképe, amit semmilyen áron nem szeretnének megváltoztatni.
