Donald Tusk: Lengyelország különrepülőgépet küld Magyarországra

Magyar Péter telefonon fejezte ki részvétét a lengyel miniszterelnöknek

Krónika
  • 2026.08.16. - 14:11
Cikk borítókép
Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. A lengyel rendszámú turistabusz eddig tisztázatlan körülmények között felborult a mezőkeresztesi lehajtó után, a balesetben több ember meghaltMTI/Máthé Zoltán

Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő vasárnap az X-en.

Minden, a balesteben károsult személy megkapja a szükséges orvosi és konzuli segítséget - ígérte Tusk. „Ebben a nehéz pillanatban együtt vagyunk” - áll a kormányfői bejegyzésben.

Egy korábbi bejegyzésben Tusk megköszönte a magyar szolgálatok mentőakcióját.

Korábbi hivatalos közlés szerint a buszon a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaság területéről induló zarándoklat résztvevői utaztak, akik hazatérőben voltak Bosznia-Hercegovinából. A vajdaság központjában, Rzeszówban válságstábot hívtak össze a baleset miatt. Teresa Kubas-Hul kárpátaljai vajda a válságstáb ülésén közölte: a Strzyzów városában működő egyik egyházközség által szervezett zarándoklaton a vajdaság több járásának lakosai vettek részt.

A sérültek hazaszállításáról - mentőautókkal, busszal, illetve légi úton - az orvosok véleménye alapján döntenek majd - jelezte a vajda.

Andrzej Osiek, a lengyel külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője vasárnap délelőtti sajtóértekezletén megerősítette: a balesetben 12 ember halt meg, a busz 56 utasának mindegyike és két sofőrje is sérüléseket szenvedett. Közülük kilencen nagyon súlyos állapotban vannak, ötük állapota életveszélyes - számolt be Osiek.

A budapesti lengyel nagykövetség külön tájékoztató telefonvonalat indított a buszon utazók hozzátartozói számára.

A helyileg illetékes lengyel kerületi ügyészség saját vizsgálatot indított a baleset ügyében. „Azonnali lépéseket teszünk, hogy teljesen tisztázzuk a tragédia okait és lefolyását” - írta az X-en Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész. Megerősítette: a lengyel fél e téren „teljeskörűen együttműködik a magyar hatóságokkal”.

Magyar Péter telefonon fejezte ki részvétét Donald Tusknak

Telefonon beszélt Donald Tusk miniszterelnökkel és részvétét fejezte ki a lengyel népnek az M3-as autópályán történt „szörnyű éjszakai buszbaleset miatt” Magyar Péter miniszterelnök vasárnap.

A kormányfő Facebook-oldalán azt írta, a lengyel miniszterelnök megköszönte a magyar mentőalakulatok és orvosok segítségét.

Reklám