Bizonyos tájakon a júdásfülgomba épp olyan alapélelmiszer, mint mondjuk nekünk a csiperke vagy a laska.
Parazita, azaz élősködő életmódot folytató, Magyarországon is gyakori, ehető faj a júdásfülegomba. Valójában szinte egész évben, kora tavasztól késő őszig megtalálhatjuk a fekete bodza, a bükk és a tölgy elhalt ágain. Makacs - némi képzavarral élve - jószág, ahova egyszer betette, azaz beszőtte a fonalait, nem ereszti addig, míg a gazdatest szó szerint elemeire szét nem dűl.
Termőteste nem túl jelentős méretű és tömegű, mindössze kettő-hat centiméter átmérőjű szabálytalan, néhány grammos cakkos szélű csészécske - igaz, ezt az alakot sem mindig ölti magára, hiszen olykor megreked a fejlődésben, s fület, kagylót, esetleg totálisan féloldalas képet formáz. Külső oldalánál színe vöröses, okker- vagy szürkésbarnás - de létezik belőle áttetszően fehéres, bársonyosan szőrös, nemezes, redőzött és erősen ráncos kivitel is. Belső oldalának színképe sem stabil, bármiféle lehet a sárgástól a feketésig.
Árulkodó érdekessége, hogy esőmentes időben a termőtest összezsugorodik, ám ha nedvesség éri, rögvest meghízik s visszanyeri húsos alakját.
Állagra vékony, kocsonyaszerű, porcos, szagtalan továbbá azon melegében, azaz a lelőhelyén megkóstolva nincs különösebb íze. Bezzeg ha bevisszük a konyhába s értő kézzel nyúlunk hozzá! Levesnek különösen menő, de Ázsiában rizs és másféle étkek mellé is bőven adják. Kiválóan szárítható - és ami külön előny: fagyasztható.
Bizonyítottan megakadályozza a véralvadást, jót tesz a vércukornak, a vesének és a koleszterinszint apasztására sem utolsó megoldás bevetni.
Ugyanakkor ebben az esetben is igaz, ami más gombáknál: fogyasztás előtt mindig menjünk ki egy piacra és mutassuk meg a szerzeményünket egy szakértőnek. Az eljárás ingyenes - és nem mellékesen akár az életünket is megmentheti.
