Krónika
Rendkívüli figyelmet fordít a kadétokra a Honvédelmi Minisztérium
Ez az intézmény nemcsak tudást ad, hanem jellemet formál

Ünnepi beszédében Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte, hogy a figyelem abban fog megnyilvánulni, hogy egy olyan helyettes államtitkár követi majd a munkájukat Baráth Ernő tábornok személyében, aki maga is katona és parancsnok.
Kifejtette, a közelmúltban aláírta, hogy kezdődjön meg az új épület létrehozása az iskola területén; reményei szerint a közbeszerzési eljárások után megindulhat a munka, így nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem Debrecenben is lesz új épülete a honvéd középiskolának. Ismertette, hogy szeretné egy hétköznapi egyenruha bevezetését, valamint át kívánják tekinteni az ösztöndíjrendszert is, de emellett meg akarják szüntetni azt a kormányhatározatot, amely szerint nem lehet visszavenni a fiatalítás miatt felmentetteket.
Ruszin-Szendi Romulusz úgy véli, a kadétprogram az egyik legfontosabb ifjúsági és honvédelmi-nevelési program ma Magyarországon, de csak akkor, ha önkéntesen történik. Hangsúlyozta, hogy a honvédelemben tanuló diákoknak példát kell mutatniuk, nemcsak a korosztályuknak, hanem az egész társadalomnak. Ezt meg is teszikk, ugyanis többen segítettek az év közben szabadidejükben elesetteknek, bajbajutottaknak, betegeknek; ez is azt mutatja, hogy a honvédelmi nevelésnek van értelme - húzta alá.
Fekete András alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója kiemelte, fontos minden év végén megvizsgálni, hogy mit értek el a diákok. Büszkén említette, hogy nem volt még ilyen év a Kratochvil életében, ugyanis ebben a tanévben szerezték a kadétok a legtöbb elismerést a különböző megmérettetéseken, és a mintegy 200 tanulóból több mint 100-an igazgatói és oktatótestületi elismerésben is részesültek.
Beszédében az iskola igazgatója hangsúlyozta, hogy ez az intézmény nemcsak tudást ad, hanem jellemet formál és "magyar embert farag a fiatalokból".
