V. Pandiselvi, egy indiai tengerész édesanyja több mint hat hónapja nem hallott a fiáról. Naveen Kumar egyike volt annak a hatfős legénységnek, akiket két, Iránhoz köthető teherhajón dolgoztattak. A hajókat utoljára májusban látták iráni vizeken, majd nyomtalanul eltűntek, sorsuk azóta is tisztázatlan. Bár az édesanya továbbra is reménykedik gyermeke visszatérésében, mindennapjai sírással és régi hangüzenetek hallgatásával telnek.
A kereskedelmi hajók az Irán ellen február 28-án indult amerikai-izraeli háború kezdete óta kerültek folyamatosan tűz alá. Míg Teherán a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés megszerzése érdekében támadta a hajókat, az Egyesült Államok válaszul iráni kötődésű célpontokra mért csapást, hogy blokádot vonjon az iráni kikötők köré. Az ENSZ Nemzetközi Tengerészeti Szervezete (IMO) a konfliktus kezdete óta 130 incidenst – többségében támadásokat – erősített meg a régióban, amelyekben legalább 25 tengerész vesztette életét.
„Nem bírjuk elviselni ezt a fájdalmat” – nyilatkozta a sajtónak a 45 éves Pandiselvi dél-indiai, Tamilnádu állambeli otthonából, miközben könnyeivel küzdött. „Senkinek sem kell elmagyarázni, min megy keresztül egy szülő, aki elveszíti a gyermekét. Arra kérünk mindenkit, akit érdekel, hogy lépjen elő és segítsen nekünk.”
A sajtómunkások hajózási forrásokkal, iraki tisztviselőkkel, valamint az indiai és az iraki Basrában élő eltűnt tengerészek családjaival beszéltek, hogy feltárják a Hormuz-szorosnál történt támadások emberi áldozatait. A 23 éves Kumar családja jelentős adósságot vett fel, hogy a fiú elvégezhessen egy tengerésztanfolyamot, és megvalósíthassa álmát. Ezt követően Kumar egy hat hónapos legénységi szerződést írt alá, amely alapján elvileg Dubajban állomásozott volna. A család legnagyobb megdöbbenésére azonban egy héttel később már Iránban találta magát.
„Minden perc gyötrelmes”
Három hónappal a háború kitörése előtt Kumar családja már kétségbeesetten próbálta hazahozni a fiút. Ezt követően beállt a rádiócsend. „A mentális állapotom az őrület határán van, kétségbeesett üzeneteket küldözgettem” – mondta Pandiselvi, aki folyamatosan hangüzeneteket küldött arra a számra, amelyet „Naveen Mariner” néven mentett el, de sosem kapott választ. A család aktívan tartja a vonalat abban a reményben, hogy fiuk egyszer felveszi. Egy szomszédjuk elmondása szerint az édesanya könnyek között hallgatja újra és újra az üzeneteket. „Egy rémisztő kérdőjel lebeg a sorsa felett: vajon még mindig azon a hajón van, vagy valami szörnyűség történt vele? Minden eltelt perc gyötrelmes” – tette hozzá az édesanya.
Kumart a Bridge 1 és a Bridge 2 nevű hajókra osztották be, amelyek május 9-e körül tűntek el. Bár a két hajó nem szerepelt az IMO hivatalos incidenslistáján, Irak már májusban jelezte: figyelemmel kísérik a két bolíviai zászló alatt hajózó teherhajó eltűnését. Vészjelzéseket nem kaptak, de az öböl menti kikötők azonnal tájékoztatást kértek, miután megszakadt a kommunikáció a legénységgel. Khaled Saad al-Thaalibi, az iraki tengerészeti alapítvány basrai vezetője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a hajók automatikus azonosító rendszere (AIS) május 9-én 16:50-kor továbbította utolsó ismert pozícióját, körülbelül nyolc tengeri mérföldre az iráni Kish-szigettől.
„Felhívtuk az iráni ügynököt, de azt mondta, semmit sem tud az incidensről. Másnap az iráni kutató-mentő csapat megpróbálta megkeresni a hajókat, de semmit sem találtak” – mondta Thaalibi. „Nem tudjuk, hogy a hajók elsüllyedtek-e, vagy egy ország elkobozta őket.” A Bridge 1 és 2 legénységének többi eltűnt tagja között három iraki, egy pakisztáni és egy indiai állampolgár van. Iparági források szerint a hajók az iráni kereskedelemben vettek részt, és acélt szállítottak.
Nincs válasz
A legénység tagja volt a 22 éves iraki tengerész, Haider Rahman al-Mayahi is. „Egy egyéves kislányt és egy édesapát hagyott hátra, aki a gyásztól agyvérzést kapott” – mesélte könnyek között a testvére, Youssef Rahman a sajtónak. Al-Mayahi családja Iránba utazott, hogy válaszokat kapjon. Sikerült megtalálniuk a hajók tulajdonosát – akit csupán iráni személyként azonosítottak –, de ő azt állította, hogy semmilyen információval nem rendelkezik.
A hozzátartozók folyamatosan egymásnak ellentmondó elméletekkel szembesülnek. Egyes hajózási források szerint az amerikaiak mérhettek csapást a teherhajókra, és azonnal elsüllyeszthették őket, míg mások azt feltételezik, hogy a legénységet egy Perzsa-öböl menti állam vagy Irán tartóztatta fel. Az iraki tengerészeket közvetítő iráni ügynök a sajtó telefonhívásaira nem reagált.
Kumar családja mintegy 1,5 millió indiai rúpiát (körülbelül 16 ezer dollárt) vett fel kölcsönként a tengerészeti képzésre, így most komoly anyagi terhekkel is küzdenek. Felvették a kapcsolatot a fiukat alkalmazó mumbai székhelyű Lascar Marine ügynökséggel. Kezdetben megnyugtatták őket, hogy Kumar hamarosan hazatér, később azonban már azt közölték velük, hogy nincs információjuk a hajóról. A család elmondása szerint ezután már a telefont sem vették fel nekik (az ügynökség a sajtó ismételt megkereséseire sem válaszolt).
Egy május 22-i, kormányzati weboldalon közzétett rendelet szerint az indiai Tengerészek Foglalkoztatási Hivatala időközben visszavonta a Lascar Marine Services toborzási engedélyét, és öt évre eltiltotta korábbi és jelenlegi igazgatóit a tengerészeti üzletágtól. A döntést azzal indokolták, hogy a cég ismételten elmulasztotta a tengerészek – köztük Kumar – hazatelepítését és bérük kifizetését.
A teherhajókon dolgozó legénységet általában olyan közvetítőügynökök szerződtetik, mint a Lascar Marine, jellemzően hat hónapos időtartamra. Az iráni háború kitörése óta a tengerészek toborzási költségei megháromszorozódtak, és a növekvő kockázatok miatt sokan csak egyetlen utat vállalnak. Egy dubaji székhelyű szállítmányozó a sajtónak elmondta: a legénység egyik tagja ma mindössze két hónap alatt megkeresheti azt az összeget, amit korábban hét hónap alatt kapott. Egy kapitány fizetése a konfliktus előtt havi 8 ezer és 13 ezer dollár között mozgott, most ennek a háromszorosát is elkérheti. „Háromhavi fizetést kérnek havonta, de miután látják, mivel jár egy utazás, egy út után gyakran felmondanak” – magyarázta a szállítmányozó.
Pandiselvi, Kumar édesanyja számára azonban a jó fizetés csábítása mára teljesen értelmetlenné vált. „Fáradhatatlanul dolgoztunk a gyermekeink jövőjének biztosításán” – mondta. „Most, látva, mi történt, már csak azon tűnődünk, hová jutottunk az életünkben„ – írta a Reuters.
