Huszonöt év telt el 2001. szeptember 11. óta, de Washingtonban az akkori korszak egyik legfontosabb kérdése ismét aktuális: könnyebb-e elkezdeni egy háborút, mint befejezni?
Donald Trump politikai pályájának jelentős részét arra építette, hogy elutasította az iraki és afganisztáni típusú, évekig húzódó amerikai katonai vállalkozásokat. Második elnöksége alatt is a „béke erő által” politikáját hirdette; a Fehér Ház február 24-én még a „béke elnökeként” méltatta. Négy nappal később azonban Trump engedélyezte az Irán elleni Operation Epic Fury hadműveletet.
A két pillanat közötti távolság mindössze négy nap volt. Politikai értelemben jóval nagyobb.
Irán nem Irak – de a legfontosabb kérdés ugyanaz
Az összehasonlítással óvatosan kell bánnunk. Az iráni háború nem az iraki háború másolata.
Az Egyesült Államok 2003-ban megszállta Irakot, megdöntötte Szaddám Huszein rendszerét, majd éveken keresztül jelentős szárazföldi erőt tartott az országban. Afganisztánban az amerikai jelenlét két évtizedig tartott.
Iránban Washington ezzel szemben elsősorban légi, tengeri és gazdasági nyomásgyakorlásra épít. A Trump-kormányzat hivatalosan azt állítja, hogy célja Irán nukleáris és rakétaképességeinek megtörése, haditengerészeti erejének felszámolása és a Teherán által támogatott fegyveres hálózatok gyengítése.
A hasonlóság ezért nem a hadműveletek térképén keresendő.
Hanem a kijáratnál.
Már a február 28-i támadás napján sem volt egyértelmű, meddig tarthat a hadjárat. Trump akkor arról beszélt, hogy akár néhány nap alatt lezárhatja a műveletet, de hosszabb háború lehetőségét sem zárta ki.
Fél év elteltével ez a bizonytalanság vált a történet központi elemévé.
Szeptember 11. után Amerika megtanulta, milyen drága a nyitott végű háború
A 2001-es terrortámadásokban közel háromezer ember vesztette életét. A támadásokat követő „terror elleni háború” azonban olyan korszakot nyitott, amelynek ára messze túlnőtt Afganisztán és Irak határain.
A Brown Egyetem Costs of War programjának számításai szerint az Egyesült Államok 9/11 utáni háborúinak költsége elérte a 8 ezermilliárd dollárt, miközben a közvetlen és közvetett halálesetek száma a vizsgált hadszíntereken becslésük szerint 4,5–4,7 millióra tehető. Ezek kutatói becslések, nem valamennyi áldozat egyenként dokumentált nyilvántartásai, de jól érzékeltetik a konfliktusok nagyságrendjét.
A politikai tanulság egyszerűbb volt: a kezdeti katonai fölény nem garantál gyors politikai győzelmet.
Afganisztánban ezt talán semmi sem mutatta élesebben, mint 2021 augusztusa, amikor a tálibok húsz évvel az amerikai invázió után ismét átvették a hatalmat.
Trump számára éppen az idő válhat ellenféllé
Az iráni hadjárat kezdetén az amerikai erőfölény látványos volt. Washington és szövetségesei súlyos veszteségeket okoztak Irán katonai infrastruktúrájának. Áprilisban a Fehér Ház már egy 38 napos hadjárat sikereiről és tűzszünetről beszélt.
A történet azonban nem ért véget.
Nyáron Washington újabb katonai és gazdasági nyomást gyakorolt Teheránra, miközben a Hormuzi-szoros ellenőrzése önmagában stratégiai kérdéssé vált. A Fehér Ház augusztus végén azt közölte, hogy csaknem 1500 kereskedelmi hajó haladt át amerikai védelem mellett a térségen.
Ez már nem a néhány napos háború képe.
Inkább olyan konfliktusé, amelynek vannak csendesebb és hevesebb szakaszai, de amelyet egyik fél sem tud egyszerűen lezárni.
A legveszélyesebb szó: győzelem
Trump hívei szerint éppen itt téves a párhuzam Irakkal és Afganisztánnal. Washington nem akarja megszállni Iránt, nem próbál amerikai mintájú államot építeni, és nem tart százezres szárazföldi hadsereget a térségben.
Ez fontos különbség.
Csakhogy marad egy kényelmetlen kérdés: mi számít győzelemnek?
Ha az iráni nukleáris program tartós felszámolása, akkor azt ellenőrizni kell. Ha Teherán katonai képességeinek megtörése, akkor azt is meg kell határozni, meddig elegendő a gyengítés. Ha pedig egy politikailag együttműködőbb iráni rendszer létrejötte volna a cél, Washington már a 9/11 utáni korszak legveszélyesebb terepére tévedne.
Az „örök háború” ugyanis ritkán azért válik örökké tartóvá, mert valaki az első napon húszéves konfliktust tervez.
Általában úgy kezdődik, hogy már csak még egy csapás kell, még egy célpont, még egy hónap.
Huszonöt évvel szeptember 11. után Amerika talán éppen ezt a leckét ismeri fel újra - írta meg a Reuters.
