Plakátok és Rajzok címmel a napokban nyílt meg Árendás József tervezőgrafikus kiállítása a Műcsarnokban. A művésszel arról beszélgettünk, hogyan készültek a plakátok a rendszerváltás előtt, mennyire fontos számára a manualitás, és hogy miről szólhatnak még a plakátok a filmen és a színházon kívül.
- Hogyan kezdett plakátokat készíteni?
- Kétszer vagy háromszor jelentkeztem a Képzőművészeti Főiskolára. Nem vettek föl. Apám pedagógus volt, és azt mondta, legyen rendes diplomám. Menjek Pécsre, rajz-földrajz szakra. Maximális pontszámmal felvettek, de én egy nyári napon az orra előtt széttéptem a papírt, és azt mondtam neki: Papa, én ide nem megyek.
- Miért nem akarta?
- Láttam, milyen társaim lesznek, akkor elment a kedvem már ott a felvételin. Rá egy évre felvettek az Iparművészeti Főiskolára. Ott a grafika szakra jártam. Ernyei Sándor és Finta József volt a mesterem. De mi, hallgatók főleg egymástól tanultunk. 1972-ben diplomáztam.
- Hogyan kapta az első filmplakát-megrendelést?
- A főiskola befejezése után nem tudtam, mit csináljak. Azt kérdeztem, hogy miért nem lettem festőművész, miért kellett nekem tipográfiát, csomagolástechnikát tanulnom. Eltelt másfél év, amikor ismeretség révén bejutottam a MOKÉP-hez (Mozgókép-forgalmi Vállalat), és a második alkalommal elfogadták az egyik plakáttervemet. Kinyomtatták, és kiragasztották a hirdetőoszlopra. Én majdnem hogy ott tébláboltam egy napig a hirdetőoszlop előtt. Emberek, nézzétek! Ezt én készítettem. Akkor döntöttem el, hogy Plakátos leszek.
- Emlékszik még, melyik volt az a film, amelynek a plakátját elsőként készítette el?
- Nem emlékszem már. Nem volt olyan jelentős. A plakát sem volt olyan jó. Technikailag a nullán voltunk a 70-es években. Mindent meg kellett rajzolni, beszínezni, minden betűt kézzel megírni. Ma már mindent interneten csinálunk, de akkoriban be kellett festegetni. A kiállításon látható régebbi plakátjaim is így készültek.Korábban aprólékos illusztratív stílusban dolgoztam. Később ez fokozatosan változott. Ma már csak nagy foltok, jelzések, grafikai szimbólumok vannak a plakátjaimon. Egyszerűsödött, de erősödött is a világom.
- Mi előzte meg a filmplakát készítését?
- Filmvetítés a MOKÉP Báthori utcai termében. Négy hatalmas fotelből néztük urasan a filmeket a bemutató előtt. Két grafikust hívtak, ha magyar volt a film, hármat, hogy legyen választék. A tervek alapján eldöntötték, melyikből legyen plakát. A rendszerváltásig olyan negyven-negyvenöt filmplakátot sikerült elkészítenem. Megjegyzem, Kádár János is ebben a kis teremben nézte péntek délutánonként a számára bekért filmeket.
- A Műcsarnok szeptember 25-én nyílt kiállításán, ahol film- és színházi plakátjai, illetve más, különféle üzeneteket hordozó plakátjai és rajzai láthatók, a látogatók egy önről készült portréfilmet is megtekinthetnek. Például a Fekete-tenger kalózai című kalandfilmhez készített plakátról, amelyen egy játékos, kicsit abszurd ötletet valósított meg. Mekkora szabadságot élveztek a szocializmus virágkorában?
- Nem nagyon érdekelte a MOKÉP-et a kereskedelmi haszon, így nagyon szabadok voltunk. Tehát meg mertem csinálni, hogy lavórba tettem a kalózhajót, és ön is látta a kiállításon, hogy a lavór lyukas volt, és már süllyedezett. Ha ezt a viccet meglátta volna a film francia rendezője, agyoncsapott volna. A bolgár, jugoszláv és más külföldi filmek esetében nagy szabadságunk volt, nem látta a rendező a plakátjainkat, és senki nem szólt bele semmibe. Még nem volt meg a rendszerváltás akkor, és nem volt olyan kereskedelmi hozzáállás, mint manapság. 1989-ig volt ez így, utána az amerikaiak behozták a rengeteg amerikai filmet és a layoutokat, amelyeken rajta volt a három-négy főszereplő színes fotón, és az lett volna a feladat, hogy az angol szöveget magyarra kell cserélni. Akkor hagytam abba a filmplakátozást.
- Visszatérve még a rendszerváltás előtti időkre, az is emlékezetes a portréfilmben, és a fiatalabbak számára kuriózum lehet, hogy miképpen készült akkoriban az Országúton című Fellini-film magyar plakátja.
- Még szerencse, hogy a fotóhoz is értettünk. Rossz minőségű felvételeket kaptunk a főszereplőről, zoomoltam kínomban a nagyítógéppel, azért vannak foltok a képen. Leblendéztem, és csináltam egy másik portrét, ami fehér volt. Körbetéptem, és az lett Giulia Massina maszkja. Ez lett a plakát. Néha sarokba voltunk szorítva, de helytálltunk.
- Többször előfordult, hogy gyenge minőségű alapanyagokat kaptak?
- Egy vacak fekete-fehér fotót, és kész. Ebből csináljunk egy plakátot.
- És nem lehetett levenni másikat az internetről, mert akkor még nem volt internet. Sőt mivel hiánygazdaság volt, még azokban az alapanyagok sem feltétlenül voltak hozzáférhetőek, amiket egy másik országban gond nélkül meg lehetett szerezni.
- De mi virítottunk, és grafikusi szabadság volt. Gyakorlatilag azt csináltunk, amit akartunk, de csak egy darabig. Egy-két jó plakát is sikeredett abban az időszakban. De amikor már csak az angol és német szövegeket kellett áttenni magyarra, eldöntöttem, hogy én ezt nem fogom többet csinálni. Ismerősöm, Merő Béla rendező csábított Zalaegerszegre. Azt mondta: Gyere le, nyári színházi játékok lesznek. Csinálj egy plakátot. Így kezdődött. A rá következő évben Ruszt József megnyitotta a város számára a Hevesi Sándor Színházat, ahol én tervezőgrafikusként huszonvalahány évig dolgoztam.
- A nyolcvanas évek a magyar színház szempontjából egy nagyon izgalmas időszak volt. Tömegek jártak vidéki színházi előadásokra. A csilláron is lógtak, a lépcsőkön ültek a nézők több színházban is. Ruszt József akkoriban a kultikus színházi alkotók közé tartozott.
- Nagy rendezőegyéniségek voltak akkoriban. Győri balett előadásaira jártunk, Kaposvárra és mindenfelé az országban. Fiatalok voltunk.
- A plakátok, műsorfüzetek is nagyobb figyelmet kaptak ?
- Nemcsak plakátok készültek, hanem elkészítettem a színház logóját, minden előadáshoz született műsorfüzet, grafikai, és színlap-plakát is. A teljes grafikai skála elkészült, ami egy színháznak kell. Huszonvalahány évig csináltam örömmel,és hagytak dolgozni.
- A színházi plakátnak már a bemutató előtt készen kell lennie. Már akkor tudnia kell a grafikusnak, miről szól az előadás, és mi aképileg megragadható lényege. Hogyan tájékozódott?
- Beszéltem a rendezővel, dramaturggal, elolvastam a darabot, általában így dolgoztam. De például a Kovid idején nagyban próbáltak már a színházban, amikor jött a járvány. Az előadást nem lehetett bemutatni, csúszott a premier. Fél év múlva, amikor újra lementem, akkorra a rendező már teljesen mást mondott, mint amit velem megbeszélt. A plakát így sajnos nem nagyon találkozott az előadással.
- A kétezres évekre mennyit változott a plakátkészítés?
- A rendszerváltás körül jelent meg a számítógép. Használom, de nem nagyon látszik, csak a prospektusokban. Nem kell külön nyomdába menni már, hanem otthon meg tudjuk csinálni a feladatokat. Az én munkáimon nem nagyon lehet látni, mert eléggé manuális vagyok. Láthatta a kiállításon is. Ott van kiállítva egy hatalmas ceruza, bilinccsel. A manualitással már örökre össze vagyok kötve. A kiállításon is látható a rengeteg rajz is. Én rajzban gondolkozom.
- A plakátjait játékosság és humor jellemzi, valamiféle cinkosság a nézővel.
- És még erotika is van benne. Férfiból vagyok, ezt nem kell szégyellni.
- A főiskolai tanulmányain kívül kik hatottak az ön plakátművészetére?
- Voltak mestereim, de ott volt az akkor már világhírű a lengyel plakátművészet, az hatott rám igazán. Ezért diákként, főiskolásként minden nyaramat Lengyelországban töltöttem. Második otthonom lett.
- Az ön plakátjai Páristól Tokióig és New Yorkig megtalálhatók különféle gyűjteményekben, számos biennálén is szerepeltek, díjakat is nyert velük, és olyanok is vannak köztük, amelyek nem filmre vagy színházi előadásra hívják fel a figyelmet, hanem másféle közlendőjük van.
- Igen, vannak olyan plakátjaim, amiket magamnak készítettem, vagy azért, hogy kifejezzem a véleményem a világról. A háborúról, a békéről, a férfiról, a nőről, mindenről.
- A kiállításon ki is van írva egy idézet öntől arról, hogy mi a plakát.
- Röviden: A plakát egy vizuális epigramma. Ez a legrövidebb változat.
- Ön így szereti kifejezni magát, röviden, tömören, frappánsan?
- Igen, én ilyen vagyok. Tudja, mi volt a kedvenc tantárgyam a gimnáziumban? A matematika. A matekos gondolkodás fogott meg, a bonyolult problémákat könnyebben le tudom bontani alapkonfliktusra.
- Visszatérve a plakátokra, olykor megesik az is, hogy a plakát jobb, mint az előadás. Csillogóbb a grafikus szellemisége, mint a film, vagy a színházi előadás alkotóié. Ön szerint ez jól van így?
- Felnőttként büszke vagyok a plakátjaimra, ezekért nem fizettek nekem olyan bő kézzel, de ma is hiszem azt, hogy megérte. Mint családos embernek, más munkákat is kellett csinálnom a plakátkészítés mellett. Sok megrendelés mellett, többek között én készítettem például a Lipóti pékség és a Gyermelyi tészta logóját, grafikai arculatát, a csomagolásterveit hosszú évekig. 80 évesen pedig már csak örömművészettel, azaz plakátokkal bombázom a környezetemet!
Az interjú a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült.
