A politikus a washingtoni Fehér Házban újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy az Egyesült Államok "százszázalékos" ellenőrzést gyakorol a globális olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú vízi út felett.
Hozzátette: "kicsit bonyolult a helyzet, mert ők (Irán) időnként aknákat helyeznek el, mi pedig megtaláljuk azokat. Tudják, az egész szorosban elvégeztük az aknamentesítést".
A háborúban álló felek már egy ideje egyeztetnek a hajózási útvonal teljes helyreállításáról. Iráni médiaértesülések szerint a nemzetbiztonsági tanács ezt az Egyesült Államok és szövetségesei által vállalt engedményektől tette függővé. A teheráni külügyminisztérium közlése szerint Irán emellett díjat tervez kivetni a kereskedelmi hajókra a Hormuzi-szoroson való átkelésért.
J.D. Vance amerikai alelnök a hétvégén azt mondta, hogy Irán a háború kezdetén nagy számú aknát telepített a szorosban. Közlése szerint Washington olyan intézkedéseket tervez, amelyek garantálhatják a biztonságos hajózást a térségben, egyebek mellett az aknák eltávolításával és azzal, hogy Teherán vállalja: nem támadja meg a kereskedelmi hajókat.
Mielőtt február végén az Egyesült Államok és Izrael támadásaival megkezdődött az Irán elleni háború, a szoroson átmenő hajóforgalom lényegében zavartalanul folyt. A világ olajellátásának mintegy egyötöde haladt át ezen a vízi úton, amely a cseppfolyósított földgáz és a műtrágya szállításának is fontos útvonalát képezi.
A háború kitörése után Irán a hajók elleni támadásokkal és a kereskedelmi hajózás elleni fenyegetésekkel szinte teljesen leállította a szoroson átmenő hajóforgalmat, ami a globális olaj- és gázárak meredek emelkedését eredményezte.
Az Egyesült Államok célja, hogy a Hormuzi-szoroson átfolyó olaj- és gázáramlást a háború előtti szintre állítsa vissza - hangoztatta Vance.







