Az Összefogás Szeged Jövőjéért frakció a szegedi önkormányzat pénteki közgyűlésen ismételten kezdeményezi, hogy vonják meg a BYD Auto Hungary Kft.-től az építményadó mentességet, amely öt évre szól – értesült lapunk. Júniusban a javaslatot a szegedi közgyűlés egyszer már elvetette.
Nem múltak el a viharos napok Szegeden a kínai autóóriás beruházása kapcsán. A közelmúltban például 100 millió forint bírságot kapott a BYD-gyárat építő cég egy februárban történt halálos kimenetelű baleset miatt. A szegedi Béketelep városrészen élők közül többen elköltözésen gondolkodnak. Stumpf Péter, a város tiszás országgyűlési képviselője a napokban arról beszélt a Tisza-parti városban, hogy a Kék Csillag Étterem hogyan válhatott munkásszállóvá éppen egy sűrűn lakott városrész közepén?
A helyzetet csak fokozza, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálatot indított Szijjártó Péter volt külügyminiszter BYD-nál betöltött új pozíciója miatt. A helyi sajtó arról számolt be, hogy „teljes csöndben, a lakosság minimális tájékoztatása mellett” még csak tervezhetik a munkásszálló kialakítását az egykori étteremből.
Forrásaink szerint a szegediek azt is tapasztalják, hogy az építkezés csúszik, a januárra ígért gyártáspróbáról még nincs pontos hír, ám arról annál inkább, hogy nagyarányú harmadik országból származó munkaerőre kért engedélyt a gyár az előző kormánytól, ami szembe megy azokkal az ígéretekkel, amiket a cég és a szegedi városvezetés hangoztatott az elmúlt időszakban. Jelesül, hogy rengeteg szegedi ember kap majd itt munkát.
Hogy mennyi az a rengeteg, arról semmit nem tudunk, s arról sem sokat, hogy hol és hogyan lesznek elhelyezve a vendégmunkások a városban – mondta lapunknak Mihálik Edvin önkormányzati képviselő, az Összefogás Szeged Jövőjéért frakcióvezetője, aki júniusban kilenc fős frakciójával kezdeményezte a szegedi közgyűlésben a kínai autógyár építményadója kedvezményének megszüntetését.
Ez az adó mintegy két milliárd forint bevételt jelentene a városnak akkor, amikorra teljes kapacitással felfut az elektromos autógyártás. Mihálik szerint a probléma éppen az, hogy a városnak nincs semmilyen adóbevétele a jelenlegi szabályok szerint a kínai cégből. Továbbá a Fidesz által bevezetett Versenyképes Járások Program a város iparűzési adóbevételeinek növekményét is elvenné, amit éppen a BYD fizet.
Júniusban mindenesetre az „óellenzéki” pártok és a ma már Szegeden a közgyűlésben Patrióta néven futó Fidesz-KDNP együtt leszavazta az öt évre szóló építményadó-kedvezmény megszüntetését. Botka László polgármester azzal érvelt, hogy a kedvezményt az ipari területre adják és az nem a BYD-ra vonatkozik. Erről már a kínai beruházás megkezdése előtt, még 2023-ban egyhangúan döntött a város közgyűlése.
A kormány mindenesetre támogatná az önkormányzatnak ezt a lépését, erről Stumpf Péter, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője még a nyár folyamán beszélt. Egy korábbi videójában pedig azt mondta, a szegedieknek három elvárásuk van a BYD beruházással kapcsolatban: tartsák be a hatályos jogszabályokat, a környezetvédelmi előírásokat, biztosítsanak jól fizető álláshelyeket szegedieknek és magyaroknak, Szeged pedig részesüljön a vállalat gazdasági eredményéből – jelentette ki az államtitkár.
Alkil-benzollal szennyezett humusz
Egyéb problémák is felmerültek a beruházás során. Legalább tízmillió forintos kárral számol az a gazda, akinek az általa bérelt földjeire került a szegedi BYD építési területéről az alkil-benzollal szennyezett humusz. Az autógyárat éppen ekkora összegre büntette a kormányhivatal. Hogy érinti egy épülő autógyár mellett lakók mindennapjait a zaj, a por és a kiszáradt fák látványa? A szegedi Béketelep városrészen élők közül többen elköltözésen gondolkodnak, de vajon eladhatók-e az ingatlanok egy ilyen környéken?
Tízmillió forintos bírságot kapott a környezetvédelmi előírások megszegése miatt a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivataltól a Szeged mellett elektromosautó-gyárat építő BYD Auto Hungary Kft. A vizsgálat során vett minták alapján a gyár térségéből származó – a környező szántókra kijuttatott – szennyezett talajban ugyanis az alkilbenzolok koncentrációja többszörösen meghaladta a határértéket. A Liliom Lakókert és a BYD gyár között telepített véderdővel kapcsolatban hivatalos felvilágosítást kértek a lakók a közgyűlésen a városvezetéstől. Arra egyáltalán nem adtak választ, hogy a további véderdő telepítése mikor történik?






