Gazdaság

Kiszámíthatatlan tőke- és pénzpiaci reakciók

Hétindító. Már ötödik hónapja erősödik a magyar gazdaság a beszerzésimenedzser-index adatai szerint

Szinte mindent a Brexit mozgat a nemzetközi pénzpiacokon és a gazdaságban, a kilátások percről percre változnak. Magyarországon nem lesznek „eget rengető” makrogazdasági események, de a magyar börzére is kihathat a brit uniós kilépés körüli bizonytalanság.

tardos
Tardos Gergely (Fotó: Nagy Balázs)

A Brexit hatására a pénz- és tőkepiacok hevesen reagáltak, a font és az euró is leértékelődött, az európai tőzsdék jelentősen estek. A Reuters adatbázisa szerint a nyolcvanas évek elején már volt paritásnál a dollárral szemben a font árfolyama. Újabb meghatározó hír hiányában a trend maradhat lefelé tartó, amit csak erősít, hogy letörte az 1,39 körül található támaszzónát. Ám a népszavazás nyomán súlyos bizonytalanság alakult ki, ezért ezen a héten is minden esemény érzékenyen hat majd a tőzsdékre és a pénzpiacokra is – mondta lapunknak Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője. Hozzátette: ilyen esemény lesz az Euró­pai Tanács rendes kedd–szerdai kétnapos és a ma délutáni rendkívüli ülése, valamint a Merkel által délelőttre összehívott szűkebb körű kormányfői találkozó is.

Az amerikai kamatemelés továbbra is adatfüggő, de rövid távon az lesz a meghatározó, hogy a pénzpia­cok hogyan reagálnak az említettekre. Amíg nem tér vissza a nyugalom a nemzetközi pénzpiacokra, és a tőzsdék nyomás alatt vannak, addig a Fed várhatóan nem emel kamatot. A piaci hangulat mellett azonban az amerikai gazdaság fundamentumai bírnak döntő fontossággal a kamatemelés időzítését illetően. A háztartások bevételei közvetve a bérdinamikáról és a munkapiac helyzetéről, míg a háztartások fogyasztási kiadásai a belső kereslet alakulásáról szolgáltatnak bővebb információt. „A Brexit miatti piaci bizonytalanság következtében júliusban sem számítunk kamatemelésre. Mivel az infláció gyorsulása egyelőre várat magára, valamint az amerikai elnökválasztási kampány is hamarosan a legintenzívebb szakaszába lép, továbbra is azt gondoljuk, hogy a Fed legfeljebb 2016 végén emelhet majd kamatot. A kérdés most leginkább az, hogy jövőre hány kamatemeléssel tudja majd a Fed kordában tartani az addigra várhatóan két százalék fölé emelkedő inflációt” – fogalmazott a szakértő.

Ami a hazai makrogazdasági eseményeket illeti, kevés kiemelten fontos adat jelenik meg a héten, és egyiknek sem lesz piaci szempontból lényeges árfolyammozgató hatása, így a nemzetközi hatások határozhatják meg a Budapesti Értéktőzsde kereskedési hangulatát. Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottság-munkanélküliség március–májusi alakulásáról szóló statisztikát. A legutóbbi, február és április közötti időszakban tovább nőtt a foglalkoztatottak száma: az első negyedévhez képest 31 ezerrel, a múlt év azonos időszakához képest pedig 153 ezerrel dolgoztak többen. A nyári idénymunkák tovább csökkenthetik a munkanélküliséget, amely az év egészében egy százalékponttal is alacsonyabb lehet a tavalyi 6,8 százalékosnál.

Csütörtökön az ipari termelői árak májusi adata és az áprilisi külkereskedelmi statisztika második becslése jelenik meg. Az ipari termelői árak áprilisban alig mozdultak: az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal emelkedtek, a tavaly áprilisiakhoz képest 1,4 százalékkal csökkentek a márciusi 1,6 százalékos esés után.
Pénteken közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság a beszerzésimenedzser-index (BMI) júniusi statisztikáját. Az áprilisinál 0,2 százalékponttal magasabb, 52,3 százalékos lett a májusi BMI, és ezzel ötödik hónapja a gazdaság növekedését jelzi.