Gazdaság

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

A kölcsönös engedmények segítik a gazdaságot

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg
Kanada miniszterelnöke, Mark Carney (k) megérkezett Pekingbe
Fotó: AFP/Pool/Vincent Thian

A megállapodás értelmében Kanada csökkenti a kínai gyártású elektromos járművekre kivetett vámokat: évente legfeljebb 49 ezer kínai elektromos autó léphet be a kanadai piacra a 2024-ben bevezetett 100 százalékos vám helyett 6,1 százalékos kedvezményes vámtétellel.

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

„Történelmi jelentőségű és eredményes két nap volt. Meg kell értenünk a különbséget Kanada és más országok között, és arra kell összpontosítanunk, hogy ott működjünk együtt, ahol egyetértünk” – mondta Carney pénteken.

A kanadai államfő pénteken találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, aki elmondta, hogy hajlandó továbbra is a kapcsolatok javításán dolgozni. Hszi megjegyezte, hogy a két fél az októberi első, egy dél-koreai regionális gazdasági konferencia alkalmával tartott találkozója óta tárgyal az együttműködés helyreállításáról és újraindításáról.

Carney 2017 óta az első kanadai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tett Kínában. A kanadai-kínai viszony az elmúlt években feszültté vált. Kanada 2024-ben vámokat vezetett be a Kínából érkező elektromos járművekre, valamint acél- és alumíniumtermékekre, amire Peking válaszintézkedésekkel reagált, többek között kanadai mezőgazdasági termékek megvámolásával.

Kapcsolódó írásaink