Gazdaság
Amiben már utolértük Ausztriát
Jelentős infrastrukturális mérföldkőről beszélt Lázár János

A fejlesztések folytatódnak, jelenleg 60 milliárd forint értékben 4600 milliárd forint értékű autópálya és autóút tervezése zajlik Magyarországon, soha ennyi tervezői megbízás nem volt kiadva – közölte.
A miniszter elmondta: a 8500 kilométernyi vasútvonalból mintegy 3000 van rossz állapotban, ebből 1000 kilométernyit újítanak fel az Európai Beruházási Bank közreműködésével, a szerződést már aláírták.
Lázár János bejelentette: a következő 90 napban a miniszterelnök kérésére részt vesz a választási kampányban. A Fidesz központi kampánycsapatának nem tagja, miniszteri munkáját továbbra is végzi, az ezzel kapcsolatos felelősséget viseli. A minisztérium operatív irányításában Csepreghy Nándor államtitkár vesz részt – közölte. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: ha az utolsó hetekben a kampányban való részvétele olyan volumenű lesz, akkor a miniszteri fizetését nem fogja felvenni.
