Sokan úgy gondolják, hogy a személyiségünk felnőttkorra végleg kialakul, és életünk hátralévő részében lényegében változatlan marad. A pszichológiai kutatások azonban azt mutatják, hogy ez csak részben igaz: személyiségünknek valóban vannak stabil vonásai, ugyanakkor az évek során fokozatosan, gyakran észrevétlenül átalakul.
A szakemberek szerint az emberek többségénél az életkor előrehaladtával megfigyelhető egy úgynevezett „érési folyamat”. Ennek során általában nő a lelkiismeretesség, vagyis felelősségteljesebbé és szervezettebbé válunk, emellett együttműködőbbek, empatikusabbak és érzelmileg kiegyensúlyozottabbak leszünk. A fiatalabb korban jellemző impulzivitás és szorongás sokaknál fokozatosan csökken, miközben nő az önbizalom és az önkontroll - írja az IFLScience.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenki ugyanúgy változik. A kutatások szerint megmaradnak az egyéni különbségek: aki például már tizenévesen az átlagnál nyitottabb vagy lelkiismeretesebb volt, nagy valószínűséggel idősebb korában is ilyen marad a kortársaihoz viszonyítva. Más szóval a személyiségünk egyszerre stabil és rugalmas – az alapvonásaink megőrződnek, de azok intenzitása és megjelenési formája az élet során módosulhat.
A változásokat nem csupán az idő múlása idézi elő. A fontos életesemények, a munkahelyi és családi tapasztalatok, a kapcsolatok, valamint a tudatos önfejlesztés is jelentős hatással lehet arra, milyen emberré válunk. A kutatások arra is utalnak, hogy bizonyos személyiségjegyek célzott gyakorlással és megfelelő módszerekkel tudatosan is fejleszthetők, bár ez általában hosszú időt és kitartó munkát igényel.
A pszichológusok ezért ma már úgy vélik, hogy a személyiség nem egy mozdíthatatlan tulajdonság, hanem egy folyamatosan formálódó rendszer. Bár alapvető jellemzőink egész életünkön át felismerhetők maradnak, az élettapasztalatok és a környezet hatására fokozatosan alkalmazkodunk, fejlődünk és érünk – így hatvanévesen valószínűleg ugyanaz az ember leszünk, aki fiatalon voltunk, csak egy jóval kiforrottabb változatban.
