Egy új kutatás számszerűsíti a 18 országra gyakorolt közvetlen és közvetett hatását – írja az IFLScience.
Öt éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan is világjárvánnyá nyilvánította a COVID-19-et. Sokak számára az élet közvetlenül azután a pillanat után felismerhetetlenné vált ; egyesek számára a változás végleges volt. A közegészségügyi vészhelyzet milliókra gyakorolt közvetlen hatása mellett, amely nemcsak haláleseteket, hanem hosszú COVID formájában rokkantságot is okozott, a közérzetre gyakorolt közvetett hatások örökségét is maga után hagyta. Az Imperial College London kutatói által vezetett új tanulmány számokkal is alátámasztotta ezt.
A nemzetközi kutatócsoport 18 európai ország 35 éves és idősebb felnőttekre – összesen 289 millió emberre – vonatkozó adatait vizsgálva igyekezett számszerűsíteni a világjárvány miatt elvesztett életéveket. Más szóval arra voltak kíváncsiak, hogy hány plusz évet élhettek volna még az emberek ebben a populációban, ha a világjárvány nem történik meg.
A kutatók nyomon követték a betegségmentes állapotból a szív- és érrendszeri betegségek, a kognitív károsodás, a demencia, a rokkantság különböző kombinációin keresztül az átmenetet, és végül a halált. Külön tudták vizsgálni a közvetlenül a COVID-19 fertőzés által okozott betegségeket és a nem kapcsolódó okokat, és a 2020 és 2022 között elvesztett rokkantsági és fogyatékosságmentes életéveket is mérték. Mindezt kifinomult számítógépes modellezéssel és statisztikai elemzéssel érték el.
A legfőbb számadat az, hogy 16,8 millió életév veszett el ebben az időszakban. A szerzők szerint ezeknek az éveknek több mint a fele fogyatékosság nélkül is megélhető lett volna, még a 80 évnél idősebbek esetében is.
„A fogyatékosság nélkül elvesztett életévek jelentős része a világjárvány hatásának ösztönös alulbecslésére világít rá, különösen az idősebb népességre nézve” – áll a szerzők közleményében.
1000 lakosra jutó elvesztett életévek a 18 országban, fogyatékossággal és anélkül. A hibasávok a Monte Carlo-szimulációból kapott 95 százalékos bizonytalansági intervallumokat jelölik.
Az országonkénti lebontás markáns változékonyságot mutatott. Észtországban volt a legmagasabb az 1000 lakosra jutó elvesztett életévek száma (PYLL), 108,9, míg Svédországban a legalacsonyabb 19,6 év. A bruttó hazai termékkel összefüggés volt megfigyelhető, a skála alsó végén lévő országokban magasabb volt a PYLL.
A 16,8 millió éves összlétszámon belül 3,6-5,3 millió elveszett évet a nem a COVID-dal kapcsolatos halálozás és a világjárvány közvetett hatásai miatt vesztettek el. Megfigyelték, hogy ezek a közvetett hatások a vakcinák 2021-es széles körű bevezetése után tovább növekednek, még akkor is, amikor a közvetlen COVID-19 halálozások általában csökkenni kezdtek.
Öt évvel ezelőtt, 2020. március 11-én a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a Kínából kiinduló új koronavírusos betegség elérte a pandémiás státuszt. Hamarosan karanténrendeletek és zárlatok következtek, ahol még nem léptek életbe, és a vírus terjedésének megállítása érdekében a világ számos polgára a mozgásszabadság soha nem látott mértékű korlátozásával szembesült.
Szinte azonnal elkeseredett viták kezdődtek e korlátozások hatékonyságáról és szükségességéről, a betegséggel kapcsolatos online félretájékoztatás és dezinformáció meteorszerű növekedésével párosulva.
A vakcinák hihetetlen gyorsasággal történő kifejlesztése a tudományos közösség leleményességét és elkötelezettségét bizonyítja, és azt, hogy mire vagyunk képesek, ha egy közös cél érdekében dolgozunk. Az oltóanyag-szkepticizmus azonban – amely évtizedek óta a társadalom egyes rétegeiben folyamatosan jelen volt – veszélyeztette az egészségügyi hatóságok küldetését, hogy a lakosság immunizálásával egyszer és mindenkorra megváltoztassák a világjárvány lefolyását. És akkor még nem is beszéltünk az oltóanyaghoz való hozzáférés globális egyenlőtlenségeiről, amelyek a gazdaságilag kevésbé fejlett országok ezreit érintik.
Végül azonban a vakcinák játszották a legnagyobb szerepet abban, hogy az akut egészségügyi vészhelyzet véget ért. Továbbra is többet tudunk meg arról, hogyan lehet őket a legjobban alkalmazni – például milyen gyakran kell frissíteni őket, és milyen gyakran kell az embereknek emlékeztető oltásokat kapniuk –, valamint finomítjuk az akut COVID klinikai kezelését vírusellenes gyógyszerekkel és kórházi támogató kezeléssel.
A kezdeti heves viták és zűrzavar után ma már kétségtelenül tudjuk, hogy ez a betegség a levegőben terjed, és értjük az olyan enyhítő intézkedések szerepét, mint az arcmaszkok és a levegőszűrés, még akkor is, ha még mindig viták vannak arról, hogy hol és mikor kell ezeket alkalmazni.
Ma már sokkal többet tudunk arról, hogy mit tesz a SARS-CoV-2 vírus az emberi testtel, bár még mindig sok mindent kell megtudnunk arról, hogy kiket veszélyeztetnek leginkább a szövődmények. A hosszú COVID jobb megértését célzó tudományos munka is gőzerővel folyik a lehetséges jövőbeli kezelések és a gyógymód reményében.
Öt rövid év alatt sok minden történt, és ez még csak nem is szól az emberekre világszerte gyakorolt egyéni társadalmi, gazdasági és egészségügyi hatásokról – a lelki ártalmaktól kezdve a jövedelemkiesésen át a fontos életkori mérföldkövek és élmények elmaradásáig.
Ez az új tanulmány a vezető szerző, Dr. Sara Ahmadi-Abhari szerint a COVID-19 hatásának egy újabb rétegét tárja fel. Ez az egyik olyan tényező, amelyet eddig talán kevésbé értettek meg, de a szerzők szerint létfontosságú, hogy megbirkózzunk vele, mielőtt az emberiségnek meg kell küzdenie a következő világjárvánnyal, bármi is legyen az.
„Eredményeink a világjárvány hosszú távú hatását mutatják, amely túlmutat a COVID-19 haláleseteken. Míg a védőoltások fontos szerepet játszottak a COVID okozta közvetlen veszteségek korlátozásában, a más okokból folyamatosan növekvő halálozási arány rávilágít a világjárvány szélesebb körű következményeire, amelyek valószínűleg az egészségügyi ellátás zavaraiból erednek” – mondta Dr. Ahmadi-Abhari.
„Az életévekben kifejezett jelentős veszteség, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy több mint a fele fogyatékosság nélkül élt volna, aláhúzza egy olyan átfogó pandémiára való felkészülési program kritikus szükségességét, amely azonnali és hosszú távú közegészségügyi előnyöket is biztosíthatna.”
