Az 1978-as születésű Mátyássy Áron annak a generációnak a tagja, amely amerikai produkciókon nevelkedett és szocializálódott, így nem az elődök által kikövezett úton közelít a film felé, az inspirációs forrásokat tengerentúli alkotások jelentették számára.
Nem véletlen, hogy amikor évekkel ezelőtt először vetette fel a Víkend ötletét, sokan az alaptörténet miatt egyből „a magyar gyilkos túraként” emlegették. Hiszen akárcsak John Boorman klasszikusában, ezúttal is elkényeztetett, jómódú nagyvárosiak kerülnek bajba, amint kilépnek a komfortzónájukból. A történetben ugyanis egy gazdag ügyvédnő (Gryllus Dorka) a férjével (Simon Kornél) és egyik módos védencével (Lengyel Tamás) hétvégi vadászatra indul Erdélybe, de véletlenül lelőnek egy embert, így elhatározzák, hogy eltemetik a holttestet, és nem szólnak senkinek az esetről, a dolog azonban nem oldódik meg ilyen egyszerűen.
Mint a rendező egy interjúban korábban elmondta, elsősorban az olyan alkotók inspirálják, mint David Fincher, Lars Von Trier, Pawel Pawlikowski vagy Alejandro González Inárritu. Ez pedig jól érezhető a Víkenden is: az operatőri munka minden pillanatában lenyűgöző, a ködös Kárpátok egyszerre gyönyörű és baljóslatú, ennél tökéletesebb atmoszférát kívánni sem lehetne egy thrillernek. Sajnos azonban a külcsín mögött elvész a film: a párbeszédek sokszor hamiskásak, a figurák kifejezetten felejthetők és érdektelenek, az egyetlen izgalmasabb karakter sajnálatosan kevés időt tölt a vásznon, a történet pedig végtelenül túlbonyolított. Mindvégig érződik Mátyássy Áron tiszteletre méltó ambíciója, és hogy tisztában van vele, mekkora lehetőség Magyarországon a trendeket felrúgva hamisítatlan műfajfilmet, thrillert forgatni. A készítők bele is adtak apait-anyait, nagyon sokat akartak markolni, de az ujjaik között elszivárgott a lényeg.
A csavarokkal teli forgatókönyv egy idő után fárasztóvá válik, az újabb és újabb fordulatok nem meghökkenést váltanak ki, sokkal inkább megölik a feszültséget. A kevesebb ezúttal minden bizonnyal több lett volna, az alkotók jobban jártak volna, ha feszesebbre vágják a történetet, megtisztítva a felesleges és érdektelen mellékszálaktól, inkább a főszereplők karakterének kidolgozására koncentrálnak.
Mindezek ellenére technikailag teljesen profi munkáról van szó, ez tagadhatatlan, és ha a Víkend nem is okoz maradandó élményt, hibái ellenére is jó érzés egy magyar thrillert látni – reménykedünk, hogy sikeres lesz, és inspirációt nyújt majd más alkotóknak is.
Víkend
Színes, magyar thriller, 100 perc, 2015
7
