Nemrégen hallottam egy „érdekes” történetet, amely az egyik magyar egyetemen esett meg

Egy franciatanárnő az órája végén megkérdezte a diákokat, hogy miért siránkoznak még mindig Trianonért, el kellene már felejteni, így van és kész. Törődjenek már végre bele.

Ekkor az egyik diák odament az előadói táblához, s felvázolt egy Franciaországhoz hasonlító térképet. Lehasított róla félköríveket a határok mentén – nagyjából annyi területet, amennyi a felrajzolt ország kétharmadának felel meg –, s ezt mondta:
„Látja, tanárnő, ez itt Franciaország. De most ezt a részt odaadjuk az angoloknak, ezt a belgáknak, ezt Luxemburgnak, hiszen olyan kicsi ország; ezt a németeknek, ezt Svájcnak, ezt az olaszoknak, ezt pedig a spanyoloknak. Ez az egyharmadnyi terület, Párizzsal a központban, pedig megmarad a franciáknak.”

A tanárnő elkezdett hápogni, hogy ez nem lehetséges, ez így nem lenne jó! A diák folytatta: „Ez még semmi, mert ezen a területen holnaptól angolul kell beszélni, csak angol történelem van, és mindent átszínezünk az angolok igényei szerint. Itt pedig csak németül beszélhetnek, csak az ő történelmük szerint lehet továbbélniük. Ez a terület Svájc, ez Olaszország, ez pedig Spanyolország fennhatósága alá tartozik, tehát csak azokon a nyelveken beszélhetnek, csak azoknak az országoknak a zászlója alatt énekelhetik annak az országnak a himnuszát, csak úgy tanulhatnak a gyerekek az iskolában, ahogyan ott beszélnek. Ügyeket sem intézhetnek az anyanyelvükön, a gyermekeket sem írathatják francia nyelvű iskolába, mert olyan ott nincs, sőt, nem is lehet! Megbüntetnek, vegzálnak mindenkit, aki nem úgy cselekszik, ahogyan az ország fennhatósága alatt elképzelik, azt megkövetelik. Sőt, holnaptól az utcákat is átnevezik, de még a saját nevüket sem használhatják francia orgánummal, hanem német, angol, olasz, spanyol kiejtéssel kell mondani, s annak megfelelően kell anyakönyvezni. Úgy, ahol ott élnek. S nem mehet csak útlevéllel a gyermekéhez, az anyjához, a testvéréhez az, aki úgy járt, hogy a már elcsatolt területen él! Az az ő baja, egyéni problémája, hogy éppen nem egy helyen laktak az elcsatoláskor a kiterjedt rokonsággal! Netán pár száz méterrel a határ túloldalára kerültek… Kit érdekel?! Nem számít, hiszen holnaptól ő már német, olasz, angol, és nem francia!”

A tanárnő dadogott, hófehér lett, s azt mondta: „Ez igazságtalanság, ezt nem lehetne Franciaországgal megcsinálni!”

„Nem? És ki kérdezné meg a tanárnőt, vagy a családját? A faluját, a városát? Egyetért ön ezzel? Elfogadja ezt? Ugyan, senkit sem érdekel! Így van és kész! Törődjön bele!”

„Ez valóban szörnyű!” Lehajtott fejjel ült a tanárnő, s könny gyűlt a szeme sarkába. „Nem, ez lehetetlenség, ez igazságtalanság!” – ismételgette magában. S kimondta e szót: „Bocsánat.”

Tanárnő! Mindezt azért tették meg Magyarországgal, mert bevitték a háborúba, majd mintha mindenért csak ez a nép lenne a felelős, kikiáltották háborús bűnösnek! Soha ennyire senkit meg nem büntettek a világon, mint Magyarországot. Kétharmadnyi területét egyik pillanatról a másikra elvették, odaadták a környékbeli országoknak, mert igényt tartottak rá...

Ez volt a nagy békeszerződés! Ez igazi diktátori megoldás lett! S mindezt azért tették, hogy megbüntessék hazánkat, hogy soha többé el ne felejtse Magyarország a háború következményeit! Hát nem felejtjük el, kedves tanárnő! Soha! Ezért fáj nekünk ez oly nagyon, két év híján száz esztendeje már! Ezért fogjuk a határon túl rekedt testvéreink kezét a mai napig is, akik képtelenek románok, ukránok, szlovákok… lenni. Ők magyarok!

Soha nem lehetett a történelem viharaiban eltüntetni a magyar népet. A magyar nyelv egyedülálló a világon, a magyar nép senkihez sem hasonlítható, a magyar virtus csak magyar marad! Csökönyös, konok, bikkfafejű, de igazságos. Egyetlen más nép sem adott annyi Nobel-díjast, annyi találmányt a világnak, annyi művészt, mint a magyar! Mi felfedeztünk, kitaláltunk, kikísérleteztünk, megalkottunk számtalan dolgot, ezernyi csodát, amelytől ma is jobban működik a világ.

Gesta Hungarorum. 21. századi történésekkel. Büszke magyarságtudattal. Trianoni fájdalommal.