Széchenyi István naplójában csak néhány sor emlékeztet arra, hogy nagycenki kastélyában, 1840. augusztus 20-án, hetven vendég számára István-napot rendezett. Ezen a napon mutatta be a kastély újdonságait is.
Széchenyi István a naplójában is megemlékezik a napról (Forrás: Wikipédia)
Az eseményről – a napló sorain kívül – három, kézzel írott feljegyzés maradt fenn a helyi levéltárban: kik vettek részt az ebéden és hol laktak, milyen borokat és pezsgőket ittak, valamint milyen „aprólékos költségek” terhelték a háziakat. Úgy tetszik, a „legnagyobb magyar” kevés boldog napjainak egyike volt ez az István-nap, amikor Széchenyi sikerei csúcsán állt, és a kor politikusait áthatotta a hazaszeretet.
A dokumentumok napvilágra kerülése óta egyre több szóbeszéd és legenda övezi e nevezetes napot, amely most évfordulóhoz érkezett: 175 évvel ezelőtt került sor a különleges eseményre, amelyhez hasonló nem volt Széchenyi életében. Az évforduló adta az ötletet a helyieknek, hogy augusztus 23-án felelevenítsék az István-napot, és ebből évente hagyományt teremtsenek. Kitűnő kezdeményezés, amely újólag ráirányíthatja a figyelmet nagycenki kastélyunkra – így írom, többes szám első személyben –, mert az örökség mindannyiunké. Egyszer azt írtam, ha tőlem függne, nem kaphatna érettségi bizonyítványt az a diák, aki középiskolás évei alatt nem látogatott el egyszer sem Nagycenkre. De hát ez a látogatás a pedagógusok kezében van, nekik is szánom a mondatot.
Csoóri Sándor mondta 1985-ben egy kiállítást megnyitó beszédében: „Az a kifinomult gondolat, hogy van a tárgyaknak is lelkük, sőt könnyük, derűjük, hatalmuk is van, sokáig csak a költői szó metafizikáját példázta számomra, de amikor évekkel ezelőtt az újrarendezett nagycenki kastélymúzeumban – térképek, gőzhajómodellek, bútorok, kéziratok között – váratlanul megpillantottam Széchenyi István sárga cipőjét, mely az öngyilkosság percében is a lábán volt, a torkomig ugrott a szívem.” Ami az emlékező István-napot illeti: délelőtt a kastély parkjában szabadtéri misével szentelik meg a napot, majd rendhagyó tárlatvezetéseket tartanak. Óráról órára életre kel a reformkor. Aki ezekben az órákban a kastély parkjának területére lép, hiheti, hogy a 19. század közepébe csöppent, mert lépten-nyomon korhű ruhákban sétáló lányokba, asszonyokba, férfiakba botlik. Egy névnap képei – ez a címe annak a kiállításnak, amely egyebek mellett a divatról, a társas életről, a lakáskultúráról stb. ad közelebbi képet. A Soproni Petőfi Színház művészei – a grófot és feleségét idézendő – rövid jeleneteket keltenek életre. Megismerhetjük a reformkori gyermekjátékokat, a kor étkeit és zenei dallamait. A jobbágyoknak megrendezett bál hangulatát idézi fel a sopronkövesdi Cifraszűr Néptánccsoport és zenekara.
Ha a régi korok embereivel „társalgunk”, az majdnem olyan, mintha utaznánk. A korszak leghíresebb dán költője és mesemondója, Andersen jegyezte le: „Vannak helyek, amelyeknek már a puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.” Nagycenk ilyen, bárha hazai földön található.
