Mostanában sokszor szóba kerül, hogy Jókai Mór műveit érdemes-e kötelezővé tenni az iskolákban. Szakemberek amellett érvelnek, hogy Jókai nehezen befogadható regényei elveszik a gyerekek kedvét az olvasástól. A témát csütörtök este irodalomtörténészek vitatták meg a Karinthy Szalonban, ahol bemutatták A kispróza nagymestere című tanulmánykötetet is.
Meg kell-e tartani a közoktatásban Jókait, és ha igen, hogyan lehetne úgy tanítani, hogy a diákok is be tudják fogadni? Ha nem, mit kellene olvastatni helyette? Kell-e frissíteni a kötelező olvasmányok listáját? Többek között ezek a kérdések merültek fel a Tempevölgy folyóirat által szervezett kerekasztal-beszélgetésen, amelyet csütörtök este rendeztek meg a Karinthy Szalonban. Az eseményen bemutatták A kispróza nagymestere – Tanulmányok Jókai Mór novellisztikájáról című kötetet, majd szakértők vitatták meg, hogy ki és mit veszít akkor, ha az egyik legnagyobb magyar írót „kidobják” az oktatásból. A Tempevölgy folyóirat már hatodik éve szervez konferenciákat, s kétévente Jókai Mór művei szolgáltatják a témát. A kispróza nagymestere című tanulmánykötet a legutóbbi ilyen alkalom előadásaiból született meg, a könyv célja az volt, hogy a szerzők olyan novellákat mutassanak be, amelyek alternatívát jelenthetnek a jelenlegi iskolai tananyaggal szemben, mert könnyen befogadhatók, és a tanulók számára is izgalmas olvasásélményt nyújthatnak. A kötetet Szabó T. Levente irodalomtörténész mutatta be. Elmondta, hogy az elemzett novellákból önálló válogatást is készítettek, amely a folyóirat honlapjáról letölthető. Mint kiemelte, a könyv szerzői többek között olyan kérdésekkel foglalkoznak, hogy mit jelentett a novella az író életművében, hogyan reagált bennük saját korának társadalmi problémáira, aktualitásaira, és mennyiben tekinthető Jókai modern szerzőnek.
A kerekasztal-beszélgetés azzal a felvetéssel indult, jelenthetnek-e alternatívát a diákok számára a kötetben bemutatott rövidprózai írások. Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke azon az állásponton volt, hogy akármit is csinálunk, Jókai szép lassan ki fog szorulni az oktatásból. Úgy vélekedett, a mai gyerekek olvasási szokásaihoz, technikájához és tempójához képest Jókai latinos műveltsége túl távoli. A magyartanár szerint teljesen természetes folyamat, hogy egy-egy szerző kiszorul az iskolákból, s ez nem jelenti azt, hogy a nemzeti kánon egészéből is ki fog kerülni. Ha Jókairól lemondunk, akkor az irodalomolvasás számára könnyebben nyerhetjük meg a gyerekeket – tette hozzá.
Hermann Zoltán irodalomtörténész arról beszélt, hogy tapasztalatai szerint mostanában inkább a
harmincas-negyvenes korosztály fedezi fel magának Jókait, s ez talán azért van, mert olvasásához szükség van némi gyakorlottságra. Úgy fogalmazott, Jókait akkor lehetne tanítani az iskolában, ha minimum hat-nyolc hetet rá tudnának szánni. Szabó T. Levente fölvetette, a közvetítés módján is lehetne változtatni, például a nyelvi hozzáférhetőségen kellene segíteni. Mint mondta, Amerikában egynyelvű szótárakat használnak az oktatási intézményekben, hogy Shakespeare műveit könnyebben megértsék a diákok. Hansági Ágnes irodalomtörténész amellett érvelt, fontos cél, hogy a gyerekek megszeressék az olvasást, ugyanakkor az irodalom csúcsteljesítményeiről nem mondhat le a közoktatás, inkább máshogy kell tanítani. Amit kiengedünk a közoktatásból, az kiesik a nemzeti minimumból és a kulturális örökségből – hangsúlyozta.
A beszélgetés végén a szakemberek megegyeztek abban, hogy az irodalomórák anyagát jobban kellene közelíteni a kortársakhoz, az viszont már vitatott volt, hogy ki maradjon ki, és ki kerüljön be helyette. Hermann Zoltán végezetül kiemelte, hogy a kötelező irodalom anyaga az évtizedek alatt csak bővült, míg a szelektálás elmaradt, s ezért erről előbb-utóbb beszélni kell.
