Lebomló tükrei az emlékezetnek címmel látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban új kiállítás, amely az 1956-os forradalom egyik kevésbé ismert aspektusát, a szabadságharc erdélyi alkotókra gyakorolt hatását és következményeit mutatja be április 23-ig.
Filmes interjúk, műalkotások, de főképp szövegek kaptak helyet a kiállításban (Fotó: Hegedüs Róbert)
Az Ilyen nagy dolog a szabadság? című kiállításhoz kapcsolódva, az 1956-os forradalom és szabadságharc témáját dolgozza fel a Petőfi Irodalmi Múzeum új időszaki tárlata: a Lebomló tükrei az emlékezetnek című válogatás az erdélyi művészek szemszögéből mutatja be az eseményeket.
A magyar kultúra napja programsorozat alkalmából nyílt kiállítás visszaemlékezések, dokumentumok, műalkotások, filmfelvételek és interjúk segítségével állít emléket az erdélyi értelmiségi sorsoknak: a szabadságvágynak, a szolidaritásnak és a brutális megtorlásoknak. Felidézi azt is, hogy a megtorláshoz, vagyis a tíz-tizenöt éves börtönbüntetéshez és az azt követő meghurcoltatásokhoz elegendő volt birtokában lenni egy-egy versszövegnek, megírni egy magánlevelet, vagy megtisztítani egy költő sírját.
A tárlaton inkább a szövegek és nem az interaktív elemek dominálnak, bemutatják mások mellett Szilágyi Domokos költő, Lakó Elemér nyelvész, Varró János irodalomtörténész, Páll Lajos festő és Páskándi Géza költő sorsát is. Portrék, fotók, alkotások, illetve egy-egy magánlevél vagy szabadulólevél segít megismerni a megtört életutakat és pályákat. „A harmadik Bolyai-perben a magyar forradalommal való együttérzésének kinyilvánítása miatt tizenöt évre ítélik” – derül ki például Lakó Elemér bemutatásából. A dokumentumok mellett nagy jelentőségű felvételek is megtekinthetők, többek között Bodor Ádám, Balla Zsófia, Dávid Gyula és Láng Gusztáv tapasztalatait lehet meghallgatni, és teljesebb képet kapunk Szilágyi Domokos múltjáról, valamint a román börtönök akkori állapotáról. A tárlat egyik különleges részét képezi az a lefestett vitrin, amely mögött börtöntárgyakat, összeeszkábált kést, villát, valamint kenyérbélből készült játékokat (például sakkfigurákat) lehet látni.
Prőhle Gergely, az intézmény új főigazgatója a napokban tartott megnyitón azt hangsúlyozta, hogy a kiállítás létrehozásának érdeme az elődjéé, E. Csorba Csilláé, aki egyébként az Arany János-emlékév kurátoraként dolgozik az idén a múzeumban. Mint rámutatott, a Petőfi Irodalmi Múzeum régi adósságot törleszt ezzel a tárlattal, amely a tavaly nyílt 1956-os kiállítás logikus kiegészítése.
A főigazgató hangsúlyozta, fontos megnézni azt is, hogy milyen következményei, milyen visszhangjai voltak az 1956-os forradalomnak Erdélyben és a Kárpát-medencében.
Szőcs Géza költő, kultúrpolitikus, a Magyar PEN Club elnöke beszédében kiemelte: a mai napig keressük a választ arra, hogy a hatvan évvel ezelőtti eseményen mi mozgatta a forradalmárokat, kik voltak és mit akartak a sokat szenvedett művészek. Mint mondta, a kommunista hatalomátvétel utáni Erdély politikai pereit időben három szakaszra oszthatjuk: az 1956 előtti, az 1956-os és az az utáni időszak megtorló és elrettentő célú pereit különíthetjük el, noha az utóbbi két időszak gyakran összemosódik.
Ezzel kapcsolatosan arra is felhívta a figyelmet, hogy sok, a forradalomhoz közvetlenül nem kötődő, de azzal kapcsolatba hozott ítéletet nyilvánvalóan befolyásolt 1956 mint előzmény és kontextus.
Szőcs kiemelte, hogy ez a kiállítás sajátos látószögből közelít a szabadságharchoz, hiszen bemutatja az egyes erdélyi magyar művészsorsok, kiemelkedő értelmiségiek életpályáján bekövetkezett töréseket, és megjeleníti a művészek reflexióit is. Hiányolta viszont a kiállításból a román diákok és értelmiségiek 1956-hoz való viszonyának megjelenítését, pedig – mint mondta – „imponálóan pozitívan reagáltak”. Szőcs Géza hangsúlyozta, ez a tárlat legegyszerűbben fogalmazva arról szól, hogy mit tett hozzá néhány börtönbe zárt erdélyi magyar művész ahhoz, amit tudatunkban 1956 jelent. „Látni és okulni jöttünk ide, emlékezni és megérteni” – tette hozzá.
