A Szerbiához tartozó bácsi, előbb keresztes lovagrendi, majd Szent Ferenc rendi kolostor hetedfél száz éves múltját (és sanyarú jelenét) ismertük meg előző számunkban. A 11. században alapított – a hozzá csatolt községekkel együtt jelenleg 5400 lakosú – Bács helység históriájához további egyházi és világi műemlékek tartoznak.
Néhány száz lépésnyire a klastromtól egy másik, szintén magas tornyú templom vetekszik a ferencesekével. Tisztán 18. századi, Mária Terézia uralmának tevékeny korszakára jellemző stílusú, barokk épület. Hossza ötven méter, szélessége huszonöt méter, csehsüveg boltozata tizenhét méter magasságban borítja a hajót. Homlokzati tornya hatvan méter magas a sisakkal együtt, huszonöt méterrel fölébe „nőtt” a johanniták 12. századi téglatornyának. Névadója Szent Pál apostol.
A Szent Pál-templom helyén, folyóvizek közötti lapályon épült az első plébániai egyház a 11. században. A rá következő században a bácsi káptalan és a bácsi–kalocsai érsekség közös székhelyéül szolgált, a Szent István király alapította egyházmegyében. A török hadjáratok rombolásai folytán, majd a hosszú hódoltság alatt teljesen elpusztult. De a parókiát 1688-ban megújították, a nagyszabású templomépítkezés pedig 1773 és 1780 között zajlott le. A 20. században két ízben is renoválták, a plébánia anyakönyveit 1713 óta vezetik.
A bácskai táj arculatához hozzá tartoznak az irdatlan nagyságú barokk templomok – és magtárak –, amelyek a kivételesen nagy termőerejű Délvidék egykori jólétére emlékeztetnek.
Egy másik, sokkal kisebb templom a Bács közepén keresztül folydogáló Mosztonga partján – egykori szigeten? – épült a 12. században. Aki látta, felmérte és lerajzolta, nem kisebb nagyság volt, mint Henszlmann Imre kassai építész, régész, művészettörténész (1813–1888). A magyar műemlékvédelem atyamestere 1872-ben vizsgálta a körtemplomot, amelynek azóta már nyoma sincs.
A kerek hajójú, keleten patkóíves szentélyű rotundát kőből és másodlagosan felhasznált római téglákból alapozták. Az sem kizárt, hogy a kövek is római hagyatékból származtak, és maradtak meg az agyagos-homokos talajon. A 12. században Bácsszentantalhoz tartozó plébániai egyház védőszentje Szent György volt, a patrocínium jellemzően a bizánci körből elterjedt kultuszhoz fűződött. A nagy huszadik századi Duna-áradások egyike mosta el egészen az építmény maradékait.
A Bácsot kétfelé választó Mosztonga vize fölötti modern vashídon át közelítjük meg az ódon várat. Az egykori királyi és érseki lovagvár vörös téglából épült körfalai, tornyai, ha kopottan is, de még ma is többemeletnyi magasságba törnek, dacolva az idővel, az emberi nemtörődömséggel. A falakból majdhogynem több van a föld alatt, mint fölötte, sőt a természet visszahódította azt is, amit Henszlmann Imre feltárt az 1870-es évek elején – olvasom a délvidéki Kalapis Zoltán 1995-ben megjelent, Történelem a föld alatt című könyvében. Hat héten át dolgozott az építőmester nyolcvan munkással, eredményeiről így számolt be az Archaeológiai Értesítőben: „Sikerült a régi épület nagy részét annyira felfödni, hogy mondani lehet: itt állt a lovagterem, itt az élelemtár, itt a laktanya, az istállók, a kirohanó kapuk, hidak. stb.”
Henszlmann a bácsi vár udvarában kereste a Szent István-kori székesegyházat. Ásatása nem igazolta elképzelését, azonban rengeteg faragott kőre és római téglára bukkant. Antik és kora középkori szerzők, krónikák nem tettek említést arról, hogy a Dunától keletre fekvő Barbarikumban lett volna római település. Elsőként a Salzburgi Krónika említi 873-ban a helységet, avar várként. Az ezredforduló után István király az egyik legfontosabb vármegye központjává avatta – a türk nevű ispánjáról elnevezett – Bácsot. II. Géza király 1158-ban itt töltötte a húsvéti ünnepeket, királyaink máskor is szívesen időztek itt. A tatár pusztítástól jórészt megmenekült a mocsarakkal, nedves tölgyerdőkkel védett erősség és népe.
A nagy területű síkföldi lovagvárat Károly Róbert király építtette az 1330-as évektől 1342-ben bekövetkezett haláláig. A francia építőmesterek és kőfaragók munkásságának legfőbb hagyatéka a négyemeletes, téglából készült lakótorony (donjon). Ez volt a főúr-parancsnok és családja lakhelye. A torony két öles falán kívül egy másik, 3–5 méter szélességű erődfal fogta közre a várudvart, ahol elfért hat-hétszáz fegyveres katona, meg a fegyvermesterek, iparosok, lovászok, kocsisok, pékek és szakácsok hada. Bács híres vendégei, akik békeidőben sok időt töltöttek a várban, elragadtatva írtak erejéről, gazdagságáról. A török veszély közeledtére 1500-ban és 1518-ban fegyveres országgyűlést tartottak helyben, az egyre elhatalmasodó önös érdekek és a széthúzás azonban megbosszulta magát az 1526. augusztusi csatavesztéssel Mohácsnál.
A húsz évvel ezelőtt még gazzal benőve, omladozó falakkal látott, nagy területű gótikus lovagvár mára szépen megújítva és kiegészítve várja a látogatókat.
